Pontosabban számolja, csak nem mutatja. A videómegosztó szerint mindez kevesebb negativitást generál majd a platformon.

Nagyjából félévnyi, szűkebb körben végzett tesztperiódust követően a YouTube teljes platformján bevezeti azt a módosítást, amelytől a közeg "barátságosabbá" válását reméli a videómegosztó hálózat. A felhasználók ugyan továbbra is rányomhatnak a nemtetszést jelképező lefelé mutató hüvelykujjra, ám hogy összesen ezt hányan tették meg, azt már csak a cég és az alkotó látja. (Az alkotók egyébként saját hatáskörben eddig is dönthettek úgy, hogy nem hozzák nyilvánosságra az anyagukra adott értékelések számát.)

A vállalat tegnap kiadott blogbejegyzése a döntést a tartalomelőállítók védelmére hozott lépések egyikeként jellemzi. A YouTube álláspontja szerint teljesen mindegy, hogy egy csatornának hány követője van, vagy milyen hátérrel bír, lehetőséget kell kapnia a hangja hallatására.

A Google irányítása alatt álló videómegosztó még idén március végén jelezte, hogy a felhasználók egy részénél kísérletezésbe kezd a dislike funkcióval kapcsolatban. A tesztek alapján arra jutottak, hogy a váltotatás visszaszorítja az úgynevezett dislike attack jelenséget, amikor felhasználók egy csoportja célzottan árasztja el negatív értékelésekkel valamely tartalmat. A cég szerint ilyen támadásnak gyakran estek áldozatául a kisebb eléréssel bíró tartalomelőállítók. Utóbbiakat pedig különösen érzékenyen érintheti ez, és elkedvetlenítheti őket a további anyagok készítésétől.

Ugyanakkor a dislike-ok nyilvános "sterilizálásának" vannak a YouTube által is elismert hátulütői. A tartalmak között szelektáló nézők számára ugyanis értékes információval bírt ez a számláló, mivel a megérdemelten és nem manipulatív szándékkal leminősített tartalmak megnézésétől így könnyebben megkímélhették magukat. 

A politika és a cipész cipője

Érdemes megemlíteni azt is, hogy az amerikai cég márciusi bejelentése előtt az USA-ban azért került reflektorfénybe a dislike attack jelensége, mert a Biden-adminisztráció által készített tartalmakat rendszeresen széttrollkodták az előző elnök hívei. Ezt, a Fehér Ház hivatalos csatornáján megjelent márciusi videót például több mint tízszer annyian szavazták le, mint ahány tetszésnyilvánítás érkezett rá.

Ami azt illeti, a dislike-ok megjelenítésével maga a YouTube is többször súlyosan megégette magát. A közönség ugyanis rendszeresen és látványosan értékelte nagyon rosszra a cég által korábban hagyományosan kiadott év végi összefoglaló anyagokat. A leginkább utált videók toplistáján is jegyzett Rewind-sorozatot azonban már bizonyosan nem menti meg a mostani változtatás, hiszen épp pár hete jelentették be, hogy sem idén, sem a későbbiekben nem készül már hasonló. A sorozatot így a 2019-es darab zárta, mivel tavaly a pandémiára hivatkozva elmaradt a "népszerű" válogatás.

Közösség & HR

A vártnál lassabban másznak ki a gödörből az okostelefonok

Az IDC jelentősen visszavett idei forgalomra vonatkozó jóslatából. Az ok a sokszor emlegetett alkatrészhiány és a globális logisztikai kihívások.
 
Hirdetés

Viszlát, nyolcórás munkarend!

A járvány miatti kényszerű lezárások új alapokra helyezték a munka világát is, ami már nem lesz olyan, mint azelőtt.

A cloud computing fontos ígérete, hogy pontosan tervezhetővé teszi az IT költségeit. Akkor miért nem annyi hónap végén a számla, amennyit beterveztünk?

a melléklet támogatója az Invitech

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.