A hétvégén durva rendszerleállás sújtotta a McDonald's globális hálózatát.

Megrogyasztotta a technológia a hamburgergyárat. Miközben mi gyanútlanul ünnepeltük Sándort, Pált, Mórt és forradalmár társaikat, hatalmas rendszerkimaradás miatt a fél világ Big Mac nélkül maradt. A tudósításokból az nem derül ki, hogy milyen hosszú volt a kimaradás, de a Reuters információi szerint az első hibabejelentések után 12 órával még voltak olyan üzletek, melyekben például nem lehetett leadni rendelést appon keresztül.

A McDonald's közleménye a kimaradást azzal magyarázta, hogy egy meg nem nevezett külső szolgáltatónál történt hiba, amikor a gyorsétterem-láncot kiszolgáló rendszereit konfigurálta.

A rendszerkimaradás globális volt, fennakadásokat okozott Japánban és Ausztráliában éppúgy, mint az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban. Egyes üzletekben az informatikai rendszerek jelentős része leállt, és átmenetileg csak készpénzzel lehetett fizetni. Sok étteremnek be is kellett zárnia.

A McDonald's az utóbbi években jelentős digitalizációs átalakításba fogott. Van mobilalkalmazása, rendelésfelvevő digitális kioszkjai kiváltották a pult mögött álló kiszolgálókat, a digitális felületen közzétett menüit rugalmasan, a trendek, az időjárás stb. függvényében módosítja, használ generatív mesterséges intelligenciát... Állítólag ezek a fejlesztések jelentős hatékonyságnövekedést eredményeztek a mintegy 100 országban összesen 40 ezer telephellyel rendelkező vállalatnál.

A fagyi néha visszanyal, de a karaván halad

Az átfogó digitalizációnak azonban megvan az a most megtapasztalt hátránya, hogy megbénulhat akár a teljes globális hálózat. A McDonald's menedzsmentje amúgy tisztában volt ezzel a kockázattal. Idén februárban például az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyeletnek, a SEC-nek benyújtott jelentésükben külön kitérnek arra, hogy egy rendszerleállás-rendszerkimaradás jelentősen befolyásolhatja a teljes hálózat működését. Ugyanilyen kockázattal számolnak a generatív mesterséges intelligencia esetében. Mindezek a zavarok befolyásolhatják az üzleti eredményeket, írta a cég a felügyeletnek.

A generatív MI alkalmazása viszonylag friss fejlemény a McDonald's működésében. Decemberben állapodtak meg a Google-lel, hogy az éttermi számítógépes rendszereket átköltöztetik a GCP-be, mert ott hatékonyabban tudják generatív MI-vel feldolgozni a globális hálózatban keletkező nagy adattömeget.

A vállalat nem volt túl közlékeny azzal kapcsolatban, hogy pontosan mire szeretné használni a mesterséges intelligenciát. Megelégedett olyan semmitmondó állításokkal, mint hogy a generatív MI használata miatt "forróbb, frissebb ételt" kapnak majd a vendégek. A legtöbben arra tippeltek, hogy a lánc átfogó automatizálására készülnek, illetve olyan szolgáltatások bevezetésére, mint az vásárlói profilok alapján összeállított egyedi ajánlatok.

Mint azt a múlt heti leállás megmutatta, a digitalizációnak vannak kockázatai. Az ilyen malőrök azonban nem tántorítják el az étteremláncot hosszú távú digitalizációs stratégiájától. Már csak azért sem, mert az eddigi fejlesztésekkel is nagyot kaszált: 2022-ben appon és kioszkokon keresztül bonyolította értékesítései harmadát.

A másik ok pedig az, hogy lényegében minden gyorslánc ebbe az irányba halad. A Wendy’s 2023 tavaszán állapodott meg a Google-lel, hogy annak MI-technológiájára építve vezet be chatbotot. A cég most ott tart, hogy belengette a dinamikus árazás bevezetését. (A két cég szorosabb együttműködése 2021-ben kezdődött big data adatelemzésekkel.) A Starbucks pedig 2019-ben kezdte el belső mesterségesintelligencia-platformja fejlesztését (majd 2022-ben felvett egy volt McDonald's-vezetőt, hogy felügyelje a technológia használatát).

Piaci hírek

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.