Nyugalom, nem a szolgáltatások szűnnek meg, csak mindent átkeresztel a Google, és néhány új szolgáltatást is behoz.

Átnevezi hirdetési szolgáltatásait a Google, ez egyben arra is alkalmat ad, hogy a szolgáltatásokat is átstrukturálja. Új funkciók is megjelennek.

Tizennyolc éve indult el a Google hirdetési rendszere, és azóta nagyot változott a világ, például mindennapjainkban egyre szervesebben beépül a mobilhasználat – indokolta a hirdetési termékek átkeresztelését a területért felelős Google-alelnök, Sridhar Ramaswamy tegnap megjelent blogbejegyzésében.

Szinte mindent átneveznek

Kivezetik az AdWords nevet, helyette mostantól a Google Ads fogja össze a teljes hirdetéskínálatot mind a Google saját oldalán, mind a partneroldalakon, mind pedig az alkalmazáson keresztül célba juttatott hirdetéseknél. Ide tartozik például a keresőhirdetés, a YouTube-on megjelenő reklámok, valamint a Google Maps vagy a Google Play felülete is.

Újdonság, hogy kialakítottak egy kifejezetten kisvállalkozásokra szabott szolgáltatást, a Smart Campaignst. Ennél a legfontosabb cél az egyszerűség volt. A Google azt ígéri, hogy különösebb szakértelem nélkül, pár perc időráfordítással is tudnak olyan kampányokat indítani kisvállalkozások, amik sikeresek lesznek. Itt a Google amúgy egyre intelligensebb hirdetési rendszere dönt a felhasználók böngészési adatai alapján. Hogy voltaképpen mi történik a háttérben, arról a Google nem sok mindent árul el, így az is lehet, hogy csak egyszerűsödik az automatizált hirdetések beállítási felülete, minden más marad.

Megszűnt a DoubleClick és a Google Analytics 360 Suite is, a szolgáltatásaikat mostantól a Google Marketing Platform alatt találjuk – ez a nagy hirdetők eszköze. Az összevonás egyébként logikus lépésnek tűnik, hiszen a két szolgáltatáscsoportot már több ponton integrálták, amit az átnevezéssel párhuzamosan tovább is vittek. Itt is vannak új funkciók, például össze lehet kapcsolni különböző termékeket, és elemezni a reláció hatását.

Szintén logikus lépés, hogy az összes display hirdetési szolgáltatást egy csoportba, a Display & Video 360 alatt fogják össze, amivel így a kampány teljes folyamata megtervezhető.

Adnak időt a változások megemésztésére

A változások az eddigi evolúció egyfajta szentesítéseként is tekinthetők. Jól példázza ezt a DoubleClick for Publishers és a DoubleClick Ad Exchange összevonása Google Ad Manager márkanév alatt. Mivel a hirdetőknek egyre nagyobb volt az igénye a hatékony programozott hirdetési platformra, a Google ebbe az irányba fejlesztette ezt a két szolgáltatását, és az átnevezés csak betetőzése annak, hogy a két szolgáltatásból egy egységesített programozott hirdetési platform jött létre.

A változások – új nevek, új funkciók – összességében még a fekete öves szakemberek számára is nehezen követhetők. Éppen ezért a Google fokozatosságot ígér a bevezetésben, de a terv szerint az év végéig átvinne minden változást.

A téma a két hét múlva kezdődő Google Marketing Live konferencián is terítékre kerül. Az érdeklődőknek valószínűleg érdemes lesz követni a július 10-én kezdődő rendezvényt, Sridhar Ramaswamy blogbejegyzése is a konferencia promótálásával zárul.

Cloud & big data

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.