A Google Plus irányítójának távozásával a Google többedik próbálkozása is földbe állt a klasszikus közösségi hálózatok területén. Ezzel azonban mindenki jól járhat, beleértve a felhasználókat és magát a Google-t is.

Úgy tűnik, a Google többedik próbálkozása is földbe állt a klasszikus közösségi hálózatok területén: a múlt héten kiderült, hogy távozik a vállalattól a rendszert felépítő Vivek Gundotra alelnök, a Google pedig a hírek szerint nem önálló termékként, hanem platformként kezeli a jövőben a Google Plust, akármit is jelentsen ez. (Amennyire emlékszünk, mindig is így kezelte.) A közösségi hálózat, amely indulásakor a Facebook közvetlen versenytársa lett volna, az idők során rátelepedett a Google más termékeire, hogy valamiféle "közösségi réteggé" váljon. Ez egyrészt előre vetítette, hogy eredeti szerepét tekintve az Orkut vagy a Buzz sorsára jut, másrészt az agresszív integráció nyomán ma már az évekkel ezelőtt kiselejtezett Wave kommunikációs felületének koncepcióját idézi.

Az erdő nem egy bazi nagy fa

Az már a szolgáltatás indulásakor is világos volt, hogy a Google nem egy újabb céloldalt hozott létre, vagyis nem feltétlenül akarta közvetlenül a Google Plusra irányítani a felhasználókat. Ehelyett a a belépési pontokat próbálta ellenőrzése alá vonni: mindegy, hogy valaki a Google rendszerében levelezik vagy a netet túrja egy androidos telefonról, a termékek összekapcsolásával nyert információ mindenképpen magasabb szintre emeli a kereső- (értsd: hirdetési) üzletet. A dolog azonban léket kapott azokon az erőltetett egységesítési törekvéseken, amelyek értelmében a YouTube-videókhoz is csak Google Plus belépéssel lehet megjegyzéseket fűzni, és amelyek több ízben markáns adatvédelmi problémákat vetettek fel.

Erre, mint kiderült, nem igazán volt szükség, mivel a felhasználói trend nem az egységesítés, hanem a sokféle, különálló alkalmazás felé mutat: a legtöbben maguk válogatják össze azt a két marék appot, amelyet aztán a megfelelő célokra használnak. Ezzel magyarázzák az utóbbi időszak nagyszabású felvásárlási hullámát (Instagram, Snapchat, Vine, WhatsApp, Little Eyes Labs, Topsy stb.) is, amelynek nyomán a Facebook, az Apple szorgalmasan építgeti a saját magán túlmutató mobil információs hálózatát. Erre közkeletű példa a Facebookhoz került Moves fitneszalkalmazás, amelynek egyetlen elképzelhető célja – vagy inkább értéke – a felhasználók földrajzi helyzetének hajszálpontos nyomon követése.

Amikor a Facebookról elvándorló felhasználókról beszélünk, tulajdonképpen akkor is az egységesítés hatásairól van szó, hiszen egyre többen vannak, aki nem akarnak ugyanazon a felületen kapcsolatot tartani a barátokkal, a munkatársakkal vagy a családdal, illetve a csoportokon belül megjelenő kisebb csoportokkal. Erre a Facebook és mások válasza a sokféle alkalmazásra épülő stratégia kialakítása volt: egyre több forrásból gyűjtik be az adatokat, hogy aztán ugyanannyi csatornán szórják szét a személyre szabott hirdetéseket. A csatornákat viszont eszük ágában sincs magukba olvasztani, pláne egy kötelezően egységesített beléptetéssel stresszelni mindenkit, aki hajlandó letölteni és használni azokat.

Ez még nem katasztrófa

Anélkül, hogy bennfenteskedni próbálnánk a Mountain View-i főhadiszállás terveit illetően, úgy látjuk: a felhasználók és maga a Google is jól járnak, ha a keresőóriás hivatalosan is leszámol az önálló Facebook-versenytárs közösségi oldal tervével. Bár annak indulásakor mi is kíváncsian vártuk, miként képzeli a Google az internet fősodrának átalakítását, a termékek erőszakos intergrációja nyilvánvalóan rosszul működik, ahogy a Google Plus aktív (vagyis havonta bejelentkező) felhasználóinak számáról szóló győzelmi jelentéseken is a legtöbben már csak mosolyogtak az utóbbi időben. Ezzel szemben a vállalatnak minden eszköz a rendelkezésére áll, hogy a példából okulva sokkal érdekesebb kísérletekbe vágjon bele.

Van, aki a Hangouts kommunikációs csomóponttá való kinövesztésében és az iOS-alkalmazás megjelenésében már az emlegetett, sokféle alkalmazásra épülő stratégia megvalósulását látja. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy az amerikai sajtó értesülései szerint a Google Plus (illetve a Hangouts vagy a Photos) fejlesztői kapacitásának jelentős részét az Android platform és a Chrome felé csoportosítják. Annyi biztos, hogy a "csináljunk minden Google-felhasználóból bejelentkezett Google-felhasználót" ötlet elhasalt, már a WhatsApp felvásárlására sincs lehetőség, a Google Plus mögött álló szakértelem viszont nagyszerű dolgokat hozhat létre mondjuk az androidos ökoszisztémában.

Ahogy az amerikai Computerworld Miért hullanak szét a közösségi hálózatok című írása megállapítja: senki sem kényszeríti a Google-t, hogy egyetlen közösségi rendszerre korlátozza személyre szabott hirdetési rendszerét, különösen, hogy a felhasználók sem korlátozzák tevékenységüket a Facebookra vagy a Google Plusra. A csúcsvezető távozása és a forrásátcsoportosítás nyomán a rendszert divatos lett egyből élőhalottnak vagy zombinak, a Google-t pedig az új Microsoftnak nevezni, ami több szempontból is ostobaság. Ugyanakkor a Google platform(ok) szinte biztosan átalakul(nak), amiben a bejelentkezett és a be nem jelentkezett Google-felhasználók egyaránt érdekeltek.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.