Miközben a felhasználói oldal teljesen rákattant a mobil képernyőkre, a nagyobb szervezeteknél lassan mozdulnak a fejlesztési pénzek.

Valami van, de nem az igazi még. Nagyjából így lehet összefoglalni a Gartner legfrissebb jelentését, amely azt igyekezte feltérképezni, hogy állnak a nagyvállalatok a mobil alkalmazások fejlesztésével.

Valószínűleg nő, pedig éppen csökkent

Az amerikai piackutató informatikai és üzleti vezetőket kérdezett az USA-tól Ázsiáig arról, hogy mennyit és milyen formában költ szervezetük a mobil appokra. A válaszokból kiderült, a cégek 42 százalékánál várhatóan többet költenek idén ilyen irányú fejlesztésre. A prognosztizált növekmény ráadásul nem is kicsi, átlagosan meghaladja a 30 százalékot. Ennek ellenére egy ellentétes folyamat is kirajzolódik: a teljes alkalmazásfejlesztésre szánt büdzsének mindössze tizede megy a mobil appokra, miközben egy évvel korábban ez már 12 százalékon állt. 

A kutatásban egyaránt vizsgálták a dolgozók munkáját segítő (B2E), illetve a fogyasztók, ügyfelek számára készített (B2C) appokkal kapcsolatos trendeket. A Gartner arra jutott, hogy ugyan házon belül és kívül is tapintható az igény a mobil célprogramok iránt, ám az ehhez szükséges erőforrásokat a legtöbb szervezetnél egyelőre nem sikerült a kereslethez igazítani. A vállalatok többségénél nem kezelik prioritásként a témát. 

Bajban az IT részleg

Természetesen a fentiek nem könnyítik meg az informatikai csoportok helyzetét. A munkavállalok sok esetben nagy szabadságot kapnak a használt eszközök és alkalmazások kiválasztásában, ami az IT oldaláról szélesebb és gyorsabb kiszolgálást követel(ne) meg. Ezt pedig kevés pénzből nehéz megvalósítani.

A folyamatokat gyorsíthatná a házon kívülről vásárolt, "konyhakész" megoldások bevezetése, ám a válaszok alapján inkább a házon belüli, egyedi fejlesztési utat választják a nagyvállalatok zöménél. Utóbbinak lehetnek tradicionális okai is, de valószínűbb, hogy a másik változattal járó extra problémák miatt maradnak a belső munkánál.

Hiába vannak igényre szabható, kész appok a piacon, ha ezek beállítása és integrálása a vállalat meglévő rendszereibe több energiát visznek el, mintha a cég a saját igényeire alapozva a nulláról rakna össze egy számukra ideális megoldást. Ráadásul hiába van már rengeteg, kifejezetten nagyvállalati feladatokat végző applikáció, bizonyos speciális iparágakban, területeken még mindig előfordul, hogy egyszerűen nincs megfelelő termék a piacon.

Saját boltot kell nyitni

A harmadik fél által fejlesztett, de házon belül használt mobil alkalmazások monitorozása óriási feladatot és egyben biztonsági kockázatot jelenthet. Az informatikai részlegeknek jó, ha részleges rálátásuk és pláne ráhatásuk van a különböző osztályok, divíziók által használt appokra. 

A Gartnernél ezért úgy látják, hogy a helyzet kezelését csakis egy dedikált vállalati alkalmazásbolttal lehet megoldani. A céges app store-on keresztül a használt alkalmazások típusát és módját is könnyebben lehet menedzselni. Ahol már létezik ilyen platform, ott átlagosan 26 féle munkavégzést segítő program van, amelyek nagyjából harmadát teszik ki a teljesen saját fejlesztésű appok.

Mobilitás

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.