A hazai vállalkozások közül egyedül a Dyntell tudott a régi leggyorsabban növekvő cégei közé kerülni. Ők viszont 2019 után ismét a legjobb tízbe kerültek, ami elismerésre méltó teljesítmény.

Valóságos cseh úthengernek minősíthető a Deloitte idei Technology Fast 50-es régiós listája. A közép-európai rangsorba azok a gyorsan növekvő, fiatal vállalkozások kerülhettek be, amelyek 2016 és 2019 között a lehető legkomolyabb árbevétel-növekedést érték el.

Kétszereplős régió

A már említett csehek mellett egyedül a lengyelek tudtak jelentős mennyiségű céget felvonultatni a legjobbak között. Az 50 helyből utóbbiaknak jutott 15, míg a prímet 21 vállalattal a hagyományosan jól szereplő Cseh Köztársaság söpörte be. Idén átlagosan nagyjából 1500 százalékos növekedési ütemet értek el a lista szereplői. Az első helyezett Packhelp természetesen ennél lényegesen többre, 9 077 százalékra volt képes. (A lengyel vállalkozás egyedi csomagolási megoldásokat kínál rugalmas rendelési szám mellett, jellemzően webshopok számára. A mindössze öt évvel ezelőtt indult cég ma már 30 országban, nagyságrendileg 30 ezer ügyféllel dolgozik.) Ahhoz, hogy valaki idén felkerüljön, több mint 500 százalékos forgalomnövekedésre volt szükség.

A mostani eredmények egyébként sok szempontból felülmúlják a tavalyi hasonló listát. Egy évvel ezelőtt ugyanis 5700 százalék körüli növekedés is elég volt az első helyhez, míg a listára 2019-ben utolsóként feljutó cég 432 százalékos eredménye szintén elmarad az idei belépési küszöbtől. A tavalyi növekedési átlag ennek megfelelően ugyancsak gyengébbre sikerült (1129%).

Az, hogy idén erősebb számokat látunk, mint 2019-ben, valószínűleg annak köszönhető, hogy a technológiai szektor számára a globális járvány a gondok mellett számtalan lehetőséget is hozott a fejlődésre. Ezt pedig a gyorsan kapcsoló és változtatásra képes agilis startupok a maguk javára fordíthatták.

Egy, csak egy legény van talpon...

Ami a hazai részvételt illeti, sajnos nagyon rövid a lista. A mezőnybe egyedül a Dyntell Magyarország Kft. tudta beverekedni magát. Ők viszont ezzel dupláztak, mivel a mesterségesintelligencia-megoldásokra épülő üzleti szoftvereket fejlesztő debreceni cég 2019-ben is ott volt a legjobbak között. A most elért 1672 százalékos növekedés ráadásul még a Top10-be kerüléshez is elegendő volt. (Érdekesség, hogy a Dyntell teljesítményét csak utólag "írták jóvá" a Deloitte-nál, így az idei Technology Fast 50-ről kiadott hivatalos anyagban nem is szerepel magyar cég a rangsoroltak között.) 

Az ilyen elképesztő növekedési ütem persze a matematika és a közgazdaságtan törvényszerűségei miatt nem tartható fenn sokáig. Idén például már a Dyntell esetében is "csak" 35 százalékos bevételnövekedéssel számolnak, ám a következő évnek ambíciózus tervekkel vágnak neki. A hazai piacon 40 százalékos, míg Romániában 80 százalékos növekedést célozva meg.

A családi tulajdonú vállalkozás eredményei nem csak szűkebb régiónkban impozánsak: a Dyntellt a közelmúltban a 42. helyre rangsorolták a legígéretesebb európai, afrikai és közel-keleti techcégeket bemutató Deloitte Technology Fast 500TM EMEA-listáján.

Piaci hírek

Kivételesen az AliExpress kapott csomagot Európából

Az Európai Bizottság rekord összegű büntetést szabott ki a kínai e-kereskedelmi platformra, amelynek októberig kell javaslatokat tennie az uniós digitális szolgáltatási törvénynek való megfelelőségi intézkedésekre, ha el akarja kerülni a további bírságokat.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.