A cloud adaptáció üteme gyakran haladja meg a szervezetek alkalmazkodóképességét. Miközben az adatok és az alkalmazások átköltöznek a felhőbe, a biztonságot, a felügyeletet vagy az új szolgáltatások fejlesztését sokan kénytelenek házon belül tartani.
Hirdetés
 

A Harvard Business Review Analytic Services összesen 300 vállalati informatikai vezető bevonásával készített felmérést a felhőalapú átalakulásról, amely megerősíti, hogy a világjárvány a valaha volt legnagyobb gyorsító erőnek bizonyult a cloud megoldások bevezetésében, a bizonytalanság közepette pedig még világosabbá vált, hogy a felhő az üzleti siker szerves része lesz a digitális korszakban. A válaszadók négyötöde szerint a felhő nagyon vagy rendkívül fontos szervezetük növekedése és stratégiájának megvalósítása szempontjából.

Az elmúlt évről szólva a megkérdezettek 67 százaléka számolt be a már tervezett felhőalkalmazások, -szolgáltatások vagy infrastrukturális bevezetések felgyorsításáról. Ez még ahhoz a 2020-as, 56 százalékos rátához képest is látványos emekedés, akik a tavalyi felméréskor nyilatkozták, hogy mindezt a pandémia következtében tették meg. A többség (65 százalék) ráadásul azt jósolja, hogy két éven belül szervezete IT-portfóliójának több mint 60 százaléka már a felhőben jelenik majd meg – ez 30 százalékpontos ugrást jelentene a mostani állapothoz képest.

Ennél is magasabb, 85 százalékos azoknak az aránya, akik 2023-ra valamilyen cloud megoldásban látja az ilyen készségek legalább 40 százalékát, ami hasonló ütemű növekedésnek felel meg. Az adaptáció ütemének gyorsulása azonban kihívásokat is tartogat nem csak az integráció vagy a menedzsment, hanem a kiberbiztonság, az adatvédelem, a befektetések megtérülésének visszamérése vagy a megfelelő szakemberek toborzása szempontjából.

A felhő sem működik magától

Mivel a felhőt a legtöbben a saját rendszerekkel párhuzamosan használják, a hibrid felhőinfrastruktúra és az összetett környezetek hatékony kezelése sem ígérkezik problémamentesnek. A felmérésben résztvevő IT-vezetők 62 százaléka tapasztal nehézségeket, ahogy megpróbál lépést tartani a cloud adaptációval járó, gyorsan változó technológiai feladatokkal és felelősségi körökkel, mint ahogy az adatok vegyes környezetekben való kezelése is egyre összetettebb dolog.

A válaszadók 85 százaléka állítja, hogy szervezete aktuálisan hibrid felhős megközelítést alkalmaz, 88 százalékuk pedig ugyanerre szavaz a belátható jövőre nézve. A leggyakoribb problémának a szükséges szakértelem hiányát (45 százalék), a kiberbiztonsági és adatvédelmi kihívásokat (44 százalék), a szolgáltatások és adatok integrációjának nehézségeit (34 százalék), illetve a felhős és helyszíni végpontok közötti átáthatóság hiányát (31 százalék) tartják.

Bár ebben a sorrendben sokadik szempont, mégis érdemes kiemelni, hogy a megkérdezettek 24 százaléka magasabb költségekről számolt be a nagy felhősödés eredményeképpen, és majdnem ugyanennyien, 23 százalékban az elhamarkodott döntések következményei miatt is növekvő munkaterhelést tapasztalnak, például a technikai adósság felhalmozódása miatt. Mindezen problémák megoldása pedig legnagyobb részben a helyi IT-csapatra hárul, nem szervezhető ki valamilyen külső (cloud) szolgáltatónak.

A kutatást szemléző ZDNet cikkéből az is kiderül, hogy mindössze az informatikai vezetők ötöde gondolja, hogy felhőszolgáltatói minden szükséges eszközt biztosítanak a környezetek kezeléséhez és optimalizálásához. További 42 százalékuk csak részben tapasztalja ezt, így az IT-döntéshozók több mint harmad része minimum elégedetlen velük ezen a téren. A lap a felmérés egyik résztvevőjét idézi, aki szerint a megfelelő emberek és folyamatok nélkül a felhő minden értékét elveszti, nem beszélve a bevonódásról az új funkciók bevezetésében, tesztelésében vagy az üzleti folyamatok átalakításában.

Cloud & big data

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.