A GitLab felmérése minimum összetettnek mutatja az MI iránti lelkesedés és az adatvédelemmel, szellemi tulajdonnal vagy biztonsággal kapcsolatos aggodalmak viszonyát.

Ahogy a The State of AI in Software Development című jelentésből kiderül, a vállalatok olyan platformokat keresnek, amelyeken keresztül kihasználhatják az MI-technológia lehetőségeit, miközben kezelni tudják a potenciális adatvédelmi és biztonsági kockázatokat. Mindez azonban nem tűnik sima dolognak. Az ezernél is több technológiai vezető, fejlesztő, biztonsági és üzemeltetési szakember bevonásával készült felmérésből kiderül, hogy az érintettek 83 százaléka ma már elengedhetetlennek tartja a mesterséges intelligencia alkalmazását a versenyképesség megőrzéséhez, miközben majdnem ugyanilyen arányban, 79 százalékban tartják nyugtalanítónak az ilyen eszközök hozzáférését az érzékeny információhoz és szellemi tulajdonhoz.

A legtöbben (51 százalék) a fejlesztések hatékonyságának növelését jelölte meg az MI-technológiák bevezetésének fő előnyeként, a biztonsági területen azonban attól tartanak, hogy a mesterséges intelligenciával generált kódok növelik a sérülékenységek számát, ami az ő oldalukon éppenséggel plusz munkát eredményezne. A két oldal közti szakadékot így az MI még tovább mélyítheti, amennyiben a fejlesztők már most is csak idejük 7 százalékát töltik a biztonsági rések azonosításával és javításával, ez az arány pedig tovább olvadhat a mesterséges intelligencia további térnyerésével.

Nem lehet olcsón megúszni

Az adatvédelem és a szellemi tulajdon védelme a technológiai vezetők 95 százalékánál prioritás az MI-megoldások kiválasztásakor, bár egyelőre nehezen látható, hogy ennek milyen gyakorlati jelentősége van, amikor ezek 60 százalék körüli növekedést ígérnek a termelékenységben és a munkahelyi együttműködésben. A válaszadóknak egyébként 32 százaléka tartja "nagyon" vagy "végtelenül" aggasztónak, hogy a mesterséges intelligencia bekerül a szoftverfejlesztés életciklusába, és 39 százalék biztos benne, hogy az MI-vel generált kódok újabb biztonsági rések megjelenésével járnak.

Ellentmondásosnak tűnik a szervezeti erőforrások kiosztása és a szakemberek elégedettsége közötti viszony is: míg a válaszadók 75 százalékaszámolt be róla, hogy munkahelyükön képzést és eszközöket is kínálnak az MI használatához, ugyanilyen arányban tartják szükségesnek, hogy saját maguk keressenek ilyen lehetőségeket. A válaszadók 81 százaléka szerint ugyanis még több képzésre lenne szükség a mesterséges intelligencia használatához a napi munkában, a szoftverfejlesztésben pedig eleve új szakemberek felvételét tartják szükségesnek a soron következő MI-implementációk menedzselésére.

Részletek a GitLab oldalán »

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.