Piaci hírek

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
A világ pénzét költötte szerverekre a világ
Az IDC számításai szerint csak 2025 utolsó negyedévében több mint 125 milliárd dollár értékben vették a vasat. Az MI-hájp hajtotta építkezési lázat pedig még a gazdasági, geopolitikai kockázatok sem tudják érdemben csillapítani.
AWS S3: 20 év alatt több száz exabájt
Szombaton, március 14-én volt húsz éve, hogy az Amazon elindította a nyilvános Simple Storage Service-t, azaz az S3 szolgáltatást.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Rendőri fellépés vetett véget az első utcai ember-robot veszekedésnek
A kínai Makaón egy idős asszony támadta le a háta mögött tébláboló humanoidot, aki véletlenül alaposan ráijesztett.
Drasztikusan visszavágta idei PC-piaci előrejelzését az IDC
A piackutató a memóriapiacon tapasztalható válság mellett az iráni konfliktus nem várt negatív hatásaival magyarázza, hogy közel 10 százalékkal kellett lefelé módosítania korábbi prognózisát.
Radikális fordulat várható a kormányzati IT-gazdálkodásban
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát. Hunyady Lajos (IPR-Insights) írása.
India sebességet vált, hogy magához kösse az Apple-t és a Samsungot
Újabb ösztönzőket terveznek a mobiltelefonok helyi gyártásának felfuttatására, ezúttal már komolyan jutalmazva a csúcskészülékek exportját és az Indiában készült alkatrészek felhasználását is.
Az Amazon is fából csinálna vaskarikát a mesterséges intelligenciával
Az utóbbi időben belefutottak néhány kellemetlenségbe az MI-vel készülő kódok miatt, a megoldást pedig a fokozott emberi felügyeletben látják, miközben sorban küldik el az alkalmazottakat.
Az MI képes tömegesen visszafejteni, hogy kik állnak a netes nicknevek mögött
Egy nemrég közölt kutatás alapján a felhasználóknak, az online platformoknak és a döntéshozóknak is sürgősen fel kellene ismerniük, hogy már nem érvényesek azok az adatvédelmi feltevések, amelyekre az internet működése épül.
CIO Podcast #70: A mobiltelefónia csendes robotosai
Kevés figyelmet kapnak, pedig kulcsszerepük van abban, hogy kihasználhassuk a mobiltelefonjaink nyújtotta szolgáltatásokat. Csaba Tamás (Yettel) segítségével bepillantunk a hálózatfejlesztők világába.
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.