Az egykor Twitterként ismert közösségi hálózat mobilos verziója komoly változások elé néz. Sokan máris szenvedélyesen utálják a még be sem vezetett módosításokat.
Hirdetés
 

Elsőként a MacRumors közreműködőjeként ismert Aaron Perris kutatómérnök szellőztette meg egy posztban, hogy milyen drasztikus változások előtt áll a nagyjából egy éve Twiterről X-re átnevezett közösségi platform, amit azóta meg is erősített a vállalatot birtokló Elon Musk. A céget 2022 végén végül kényszerből megvásárló milliárdos "uralkodása" alatt persze nem ritkák a heves kormánymozdulatok, és az is előfordult már, hogy hajlandó volt visszavenni forradalmi elképzeléseiből a techipar excentrikus fenegyereke.

Egyet jobbra, egyet balra

Ahogy az alábbi rövid videóból is kitűnik, a hírfolyamban megjelenő bejegyzéseknél egy kivétellel teljesen elhagynák a statisztikákat. A megosztások, lájkok és hozzászólások száma csak egy külön megnyitás után válik láthatóvá, míg a megtekintések mennyisége a posztok jobb felső sarkába kerül.

 

 

Nem kevésbé radikális a felhasználói interakció módosulása sem, hiszen az eddigi fel-le görgetést kiegészítené egy jobbra-balra irány. A posztokat oldalra húzva lehet majd lájkolni, illetve reagálni rájuk. Az eddig egy kattintásra elérhető egyéb funkciókat pedig külön kell elővarázsolniuk a felhasználóknak (iOS esetében a Force Touch funkcióval).

A változás általában és természetéből adódóan ellenállást vált ki, de az elmúlt rövid időszak hozzászólásait böngészve kijelenthető, hogy egészen elsöprő negatív hullám kíséri a héten megszellőztetett dizájnterveket.

Amennyire drasztikusnak tűnik az átalakítás, annyira nem nevezhető váratlannak, mivel Musk azt már tavaly kijelentette, hogy feltett szándéka megszabadulni a szerinte a hírfolyam esztétikáját zavaró kis ikonoktól és számoktól. 

Fújtak már visszavonulót

Az tehát bizonyosnak tűnik, hogy átalakul az X használata, az viszont még nem eldöntött kérdés, hogy mindez végleges marad. Tavaly például egy hasonlóan merész váltás elhasalt a felhasználói ellenálláson. Szintén a tulajdonos nyomására csupaszították le a hálózaton megosztott hivatkozáslinkeket: egy ideig egyáltalán nem tartalmaztak kísérő szöveget (forrás neve, anyag címe, bevezető szöveg), csakis egy kép és maga az elérési útvonal maradt meg. Ám néhány hónapon belül némi módosítást leszámítva visszacsináltak mindent ugyanolyanra, mint amilyen eredetileg volt.

A jobbra-balra húzogatás ellenzőinek további reményt adhat az, amit Musk válaszolt egyik feltétlen hívének bejegyzésére. A poszt arról szólt, hogy nem kell túlizgulni a változtatást, mivel ha az nem jönne be a közönségnek, maximum visszavonják a módosításokat. Mindezt az X tulaja egy velős Yeah-vel szentesítette.

 

Közösség & HR

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.