Highway to Hell? Várakozáson felül hasít az Nvidia
A cég az elemzői elvárásoknál is lényegesen több bevételt termelt a harmadik negyedévben, a nyereség pedig óriási halmokban nő.
Nincs MI-lufi, de a szuperintelligencia ettől még óriási bukta lesz
A Hugging Face vezérigazgatója szerint MI-buborék helyett érdemesebb lenne LLM-buborékról beszélni, mert a nagy nyelvi modellekből sosem lesz az a mindenre képes technológia, amire a befektetők feltették a pénzüket. Helyette jöhetnek majd a kisebb, olcsóbb, specializált megoldások.
Kitálalt a Cloudflare a tegnapi katasztrófáról
Mint kiderült, nem külső támadás miatt rogyott térdre kedd délután a fél világháló. A házon belül történt hiba miatt a Cloudflare vezetője kért elnézést az internetezőktől.
Miközben leállt a fél internet, Európa vezetői ismét feltalálták a digitális szuverenitást
Szóban már Németország is támogatja azt a francia elképzelést, hogy Európának fel kell építenie azokat a technológiai vállalatokat, amelyekre támaszkodva lejöhet az amerikai szolgáltatóktól való függőségéről.
Megússza a feldarabolást a Meta
A céget több éve próbálja sarokba szorítani az amerikai versenyhivatal a WhatsApp és az Instagram felvásárlása kapcsán, de a tegnap hozott bírósági döntés szerint nincs itt semmi látnivaló.
Rejtélyes MI-fejlesztő vállalattal tér vissza az Amazon alapítója
A New York Times értesülései szerint Jeff Bezos társ-vezérigazgatóként irányítja a Project Prometheus nevű vállalkozást, ami a gyártóiparban alkotna nagy dolgokat a mesterséges intelligenciával.
A VMware bemutatta, hogyan csökkenthető a virtualizációs számla
Maga a cég derítette ki, hogy felülmérték a vSAN és a vSAN HCI hardverigényét. De ettől a lincencek nem lettek olcsóbbak.
Lecsapna Kína az árak MI-alapú manipulációjára
November végéig lehet véleményezni a hatóság tervezetét az online platformokon felmerülő összejátszások, a tisztességtelen támogatások vagy a zárt ökoszisztémák elleni fellépésről.
180 milliárd dollárral nőtt az Alphabet értéke, miután Buffett beszállt a cégbe
A milliárdoshoz köthető Berkshire Hathaway közel 5 milliárddal szállt be a Google anyavállalatába, amit azért is kísért fokozott érdeklődés, mivel a befektetési társaság jórészt tartózkodik a technológiai cégektől.
Szupersztár MI-kutató hagyja ott a Metát és a begőzölt Zuckerberget
Yann LeCun szerint a szuperintelligencia felé nem a nagy nyelvi modelleken át vezet az út, a munka pedig évtizedekig is eltarthat, a Meta vezérigazgatója azonban nem várna addig a piaci dominancia megszerzésével.

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.