Elszabadult az MI? Saját fórumon bandáznak az MI-ügynökök
Pár napja lőtték fel, de már százezres felhasználói bázisa van, és elkészült róla a magyar nyelvű Wikipédia-szócikk is.
Új szupercéget legózna össze Elon Musk a SpaceX-ből, az xAI-ból és a Teslából
Lapértesülések szerint a tőzsdére készülő SpaceX-be olvadna egyik, másik, esetleg mindkét cég, összevonva a különböző projektek céljait és erőforrásait.
Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra
A Gartner előrejelzése szerint többek között szuverenitási és kulturális okok miatt szaporodnak el a régióspecifikus nagy nyelvi modellek és az azokra épülő MI-megoldások.
Ebből az okostelefonból fogyott a legtöbb tavaly
A Counterpoint elemzői minden évben elkészítik a legkelendőbb mobilok 10-es listáját. Ezen hagyományosan az Apple és a Samsung modelljei osztoznak, és ez idén sem volt másként.
Hiába hízík a Microsoft profithegye, a befektetők egyre idegesebbek
Redmond friss negyedéves jelentésében sorakoznak a meggyőzőbbnél meggyőzőbb adatok. A vállalat mesterséges intelligenciához fűződő kitettségétől azonban megijedtek a részvényesek.
A Pinterestnél is algoritmusra cserélik a kollégákat
A képmegosztó közösségi alkalmazás nagyjából a munkatársak 15 százalékától köszön el, hogy a többiek teljes erőbedobással koncentráljanak a mesterséges intelligenciához köthető fejlesztésekre. A tőzsde nem fogadta túl jól a hírt.
Most már aztán tényleg lesz fizetős Facebook... meg Instagram, meg WhatsApp
Az anyavállalat Meta a sajtónak nyilatkozva közölte, hogy hamarosan megkezdi az extra funkciókat tartalmazó csomagok tesztelését.
Feleslegesen öntjük a pénzt a digitális oktatásba?
Az elmúlt években rengeteg programot indítottak világszerte, amellyel a tanulók informatikai eszköztárát, a tanítás digitális képességeit igyekeztek fejleszteni. Kutatások szerint azonban ezek gyakran nemhogy hasznot nem hoztak, de még ártottak is.
Költségcsökkentésre nem lesz jó az ügyfélszolgálatos MI
A Gartner előrejelzése szerint a mesterséges intelligencia egyrészt nem tudja kiváltani a humán munkaerőt, másrészt az egy ügyre jutó költségek tekintetében sem lesz vonzóbb választás.
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.