Az eddig is meglévő mobilnet mellé immáron hangszolgáltatás is társul.

Ma a UPC két új szolgáltatást is bejelentett, amelyek közül az egyik fű alatt már megjelent a szolgáltató weboldalán. A Wi-free közösségi hotspot hálózatról a múlt héten mi is beszámoltunk, aminek létezését a cég egy mai eseményen erősítette meg. Emellett az is kiderült, hogy a szolgáltatóval a jövőben valódi MVNO-ként, azaz virtuális mobilszolgáltatóként is kell a számolni.

Formabontó csomagok

A szolgáltató - MVNO jellegénél fogva - saját rádiós hálózat híján eddigi partnerével, a Vodafone-nal dolgozik össze annak érdekében, hogy most teljes körű legyen a portfólió. A valódi virtualitás jelen esetben azt jelenti, hogy az adótornyok, illetve az azokkal összefüggő technikai felszereléseken kívül mindent a UPC biztosít. Ebbe bele értendő a számlázás, az ügyfélkezelés, -nyilvántartás, vagy éppen a marketing tevékenység.

A nemes egyszerűséggel UPC Mobil néven induló szolgáltatás kettő induló csomagot (Mobil M, Mobil L) kínál a lakossági előfizetőknek (hármat a KKV-knak), amelyek a máshol is megszokott elemeket (lebeszélhető percek, SMS-k, adatforgalom) tartalmazzák. Újdonság azonban, hogy az előfizetések mellé nincs szükség hűségszerződés aláírására, bármikor lehetőség van tarifacsomag váltásra, a készülékek dual SIM rendszerűek és kártyafüggetlenek.

Lakossági csomagok 4490 és 6490 forintért

A UPC külön kiemeli, hogy az „ IP-alapú hangszolgáltatások használatát is lehetővé teszi”, ami azt jelenti, hogy a Viber, illetve ahhoz hasonló appokat nem fogja korlátozni. Abban is egyedi és kirívóak a konstrukciók, hogy a bevett szokások ellenére adat túlforgalmazás esetén nem csökkentik a sávszélességet, hanem 8 Ft/MB-os díjat számolnak fel, ami mellett azt is hasznos tudni, hogy az adatcsomagok kiegészítésére, növelésére nincs lehetőség.

3 Samsung, 1 Sony

A készülékkínálatban 4 androidos mobil található meg, amelyből hármat a Samsung, egyet pedig a Sony kínálatából választottak. Tudásban a belépő és az alsó-közép kategóriát célozta meg a UPC, egyedül a 4,5 colos kijelzővel szerelt Samsung Galaxy S5 mini képviseli némileg nagyobb erőt. A szolgáltató a mobilos csomagokat elsősorban a meglévő ügyfélkörnek fogja ajánlani, az ár pedig elsősorban az előfizetők hűsége, korábban választott csomagjainak megfelelően fog alakulni.

Konzumer tech

A Pentagon MI-vel gyártana mesterséges internet-felhasználókat

Olyan technológiákat keresnek, amelyekkel képesek lehetnek a valódi emberektől teljesen megkülönböztethetetlen online személyiségeket előállítani.
 
Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.