A hazai szolgáltatók közül elsőként turbózta fel 450 Mbit/s sebességűre mobilhálózatának egy részét a Magyar Telekom. A jelenlegi leggyorsabb 4G+ technológiájú mobil adatátviteli megoldást egyelőre a gödöllői előfizetők élvezhetik – természetesen arra alkalmas készülékükkel. A technológiát a későbbiekben kiemelt rendezvényeken mások számára is elérhetővé teszik.
Egyelőre kevés készülék támogatja
"A Gödöllőn bekapcsolt 450 Mps csúcssebességgel a már nem is túl messzi jövő felé nézünk, ahol az IoT (dolgok internete) alkalmazások és megoldások széles körű elterjedésével és a jelenleginél még gyorsabb mobilinternet technológiák (5G) megjelenésével számolunk” – emelte ki a technológia bemutatóján Walter Goldenits, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese, aki egyébként december végével távozik a magyar leányvállalattól, és a Deutsche Telekom németországi leányvállalatának a műszaki vezérigazgató-helyetteseként folytatja pályáját.
A 4G+ technológia által lefedett területeken még a nagyobb adatigényű le- és feltöltéseknél (videotartalom, zene, appok használata) is az eddig megszokottnál akár kétszer-háromszor nagyobb sebességet érhetnek el az ügyfelek. Ezt még csúcsidőben, vagy a nagy felhasználói sűrűségű fesztiválokon is tapasztalhatják.
Kérdésünkre a Telekom szakértői elmondták, hogy a most bemutatott csúcssebességgel egyelőre a jelenleg kapható okostelefonok legfelső, prémium kategóriás, úgynevezett Cat9 jelű készülékei tudnak csak valamit kezdeni. A 4G+ induló sebességének (300 Mbps) vételére alkalmas készülékekből azonban ennél szélesebb a kínálat.
A szakértőktől azt is megtudtuk, hogy a 4G+ technológiát a rendelkezésre álló többféle frekvenciasáv összekötésével lehet megvalósítani, amit a szaknyelvben carrier aggregation-nek hívnak (CA). A 300 Mbps (2CA) sebességhez kettős aggregációra van szükség, az 1800 és a 2600 MHz-es sáv összekapcsolására, míg a 450 Mbps-nál már egy harmadik LTE-képes frekvencia a 800 MHz is segíti az adatátvitel gyorsítását. A 3CA megoldás értelemszerűen csak azokon a településeken működik, ahol mindhárom frekvenciasáv rendelkezésre áll.
Az év végéig a lakosság negyedének lesz 4G+-a
Az eseményen ismertették a társaság 4G-s, illetve 4G+-os hálózatfejlesztésének további ütemtervét is. A Telekom 4G-s hálózatának lakossági kültéri lefedettsége jelenleg 97,6 százalékos, az év végére pedig eléri a 98 százalékot, a beltéri lefedettség 87 százalékra nő.
Nemrégiben kezdték meg a kistelepülések 4G technológiával való lefedését, így egy éven belül már ezekre a területekre is eljut a jelenleg 97,6 százalékos kültéri lakossági lefedettséget biztosító gyors mobilnet – ez 150 Mbps elméleti sebességet jelent. A cég a 4G-s frekvenciatenderben azt vállalta, hogy 2017 novemberéig közel az összes 1-6 ezer fős településen, de a közel 1800, ezernél kisebb lélekszámú településből is több mint ezerötszázban elindítja a 4G szolgáltatását a legutóbb felszabadított 800 MHz-es frekvenciasáv felhasználásával.
Közben folyamatosan épül a 4G+ hálózat is. A 300 Mbps letöltési sebesség ma több mint 40 településen érhető el. Az év végéig a lakosság 25 százaléka számára válik használhatóvá ez a technológia.
Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről
Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.
Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket
Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.
Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában
A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.
Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész