Évek óta először történt meg, hogy az utolsó negyedév alatt eladott okostelefonok száma csökken az előző három hónap eredményeihez képest. Múlóban a varázs, vagy csak telítődött a piac?
97,2 millió okostelefont szállítottak le a gyártók 2011 első negyedévében az iSuppli felmérése szerint: ez a tavalyi év utolsó negyedévének 98,7 milliójához képest 1,5 százalékos visszaesést jelent. Bár több elektronikai és informatikai termékkör esetében gyengébben indult az idei év, az okostelefonoktól senki sem várt csökkenést, 2009 eleje óta nem volt ilyesmire példa.


Azért a helyzet nem ennyire sötét...

Két főkolompos Az iSuppli elemzése szerint nem arról van szó, hogy a felhasználók általános érdeklődése vagy épp vásárlási kedve lanyhult volna. Igazából két gyártó gyengélkedése vezetett a nem várt eredményhez.

A Nokia összességében 14,5 százalékkal kevesebb okostelefont értékesített, eszerint a haldokló Symbian^3-at a legnagyobb erőlködéssel sem tudták vonzóvá tenni az iPhone- és Android-dömping közepette. Tina Teng, az iSuppli elemzője a Microsoft színre lépésének tulajdonítja a Nokia visszaesését. "Ahogy bejelentették az együttműködést, a vevők a maradék lelkesedésüket is elvesztették aziránt, hogy a Nokia meglévő Symbianos és MeeGo alapú okostelefonjait válasszák. Ezzel szemben a Microsofttal közösen fejlesztett termékekre valószínűleg egy éven belül még hiába várunk" - foglalta össze a finn vállalat borongós jövőjét az elemző.

A Motorola viszont nem a platformjának köszönheti a visszaesést. Az amerikai gyártó még a Nokiát is megfejelte, 16,3 százalékos csökkenést produkált az első negyedévben. Teng véleménye szerint itt inkább a viszonylag szűk kínálat szabott határt a sikernek.

Mindent tud az új papírtelefon
Tele van almával a sokmilliárd dolláros app-piac
Hazai okostelefon-üzlet: áttörés előtt

Óvatosan előre Az iSuppli tanulmánya összességében nem kongat vészharangokat: bár a két nagy visszaeső mellett több egyéb gyártó növekedése is lassult valamelyest, ennek oka nem a csökkenő érdeklődés, inkább a visszafogottabb raktárkészlet-tervezés. A kutatás szerint a teljes 2011-es évre továbbra is erős növekedés várható, amely akár a 60 százalékot is elérheti a 2010-ben eladott darabszámokhoz képest.


Az iSuppli idei jóslataiban az Apple növekedése lehet a legerősebb, melyet az idei első negyedév 14,9 százalékos erősödése is igazol. Az androidos telefonok folyamatosan növelik részesedésüket, és érdekes módon még az ingadozó eredményeket produkáló Research In Motion is összehozott 4,2 százalékos növekedést 2011 első három hónapjában.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.