Furcsán alakult eddig az LG helyzete az okostelefonok piacán. Több területen világelsőként jelentkeztek újdonságokkal, ám a dicsőséget eladott darabszám tekintetében mégis mások aratták le. Most újabb szuperhős érkezik, ráadásul népes sereg élén.
Minden valószínűség szerint az LG új okostelefonja, az Optimus 4X HD lesz az első Nvidia Tegra 3-ra épülő mobil: a készüléket élőben ugyan majd csak a barcelonai Mobile World Congressen mutatják be, ám már a weben keringenek az első fotók, videók és specifikációk az ezidőtájt legizmosabb zseblakóról. Az LG ráadásul nem bízza a hódítást egyetlen hősre, új 3D-s készülék mellett olcsóbb kategóriában is Ice Cream Sandwich mobilokkal támadnak.


Szunnyadó erőmű Az Nvidia Tegra 3 rendszerchip lényege ráadásul nem csak abban merül ki, hogy négy rendszermag közös ereje brutális teljesítményt biztosít a készüléknek. Az 1,5 gigahertzes processzor ugyanis egyfajta 4+1 magos megvalósítással csak akkor használja a négy rendszermagot, amikor valóban szükség van a felfokozott teljesítményre: például játékok futtatása, HD videók lejátszása, és egyéb nagy erőforrás-igényű alkalmazások indítása esetén. A hagyományos használat, tehát telefonálás, böngészés, e-mailezés vagy navigáció közben azonban ez a négy mag "alszik", miközben a plusz egy mag lát el minden feladatot, ezzel jelentős energiamegtakarítást biztosítva.

Ez a rendszer arra próbál megoldást találni, hogy miközben a telefonok teljesítménye az egyre erősebb hardverek miatt növekszik, az akkumulátorok egyre kevesebb ideig tudnak energiát biztosítani az erőműveknek. A csúcskategóriás okostelefonokkal szemben általában egyetlen igazán fontos kritikát fogalmaznak meg: az egy napnál is rövidebb üzemidőre panaszkodnak.


A 4X HD-ben az új processzort 1 gigabájtnyi rendszermemória támogatja, és a külső memóriabővítési lehetőség mellett 16 gigabájt belső tárhelyet is kínál. A csúcsmobilok jelenlegi divatja szerint a kijelző is óriási lesz: a 4,7 hüvelykes képernyő 1280x720 képpontos felbontású IPS TFT-t kapunk. A tepsi forma ellenére kecses hatást kelthet, hogy a készülék vastagsága mindössze 8,9 milliméter. Fő kamerája 8, míg előlapi társa 1,3 megapixeles, akkumulátora pedig 2150 mAh teljesítményű - a plusz egy rendszermag takarékosságával együtt akár valóban visszanyerhetünk valamennyit a csúcskészülékek rövidülő üzemidejéből.


Mindenki utánam! A 4X HD ráadásul nem egyedül érkezik: a tavalyi okostelefon-piac negyedik helyére szoruló LG egész kis hadsereget szabadít a vásárlókra. A legelső szemüveg nélküli 3D-s mobil utódjaként jön az Optimus 3D Max, a Galaxy Note óriásmobil versenytársaként 5 hüvelykes kijelzővel, LTE és NFC támogatással mutatkozik be az Optimus Vu, de a középkategóriás szegmensre is új termékvonal érkezik.

Az L-Style névre keresztelt család minden tagja stílusos külsővel és kétmagos processzorral érkezik, az árszintet viszont szigorúan a csúcstelefonoknál jóval lejjebb szeretné tartani a koreai vállalat. A 3,2 hüvelykes kijelzővel szerelt Optimus L3, a 4 hüvelykes L5 és a 4,3 hüvelykes L7 mindegyike az új csúcskészülékekhez hasonlóan már megjelenésekor az Android 4.0 Ice Cream Sandwich rendszerét futtatja.

Ilyen lett 2011 legjobb mobilos gyártóinak rangsora
Nem maradnak jégkrém nélkül az okostelefonok
Januári mobileső a CES-en

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.