Az Asus Eee Pad Transformer Prime az Egyesült Államokban már előrendelhető, és hamarosan Európába is eljut: a Transformer sorozat második generációja lesz az első olyan táblagép, amelyben Nvidia Tegra 3 processzor dolgozik.
Az Eee Pad Transformer első generációja kifejezetten jó szakmai reakciókat zsebelhetett be, amelyet egyrészt izmos hardveres hátterének, másrészt pedig egy "áthidaló ötletnek" köszönhetett. Ez nem volt más, mint egy különálló, touchpaddel is rendelkező, teljes értékű billentyűzet, amelyet a tablethez csatolva egy mini-notebookot állíthattunk össze. Már a kanyarban van az utód, hasonló kiépítéssel, de még izmosabb belsővel.

A netbookok utolsó reménye A 10,1 hüvelyk átmérőjű, 1280x800 képpontos felbontású kijelző mögött az Nvidia legújabb Tegra 3-as sorozatú processzora dolgozik, így a Transformer Prime a világ első négymagos chippel szerelt tabletje is egyben. Az eszközben 1 gigabájtnyi memória, valamint 32 illetve 64 gigabájtos háttértár található, hátoldalán egy 1080p felbontású videók készítésére is alkalmas, 8 megapixeles kamera foglal helyet, amely az előlapon egy 1,2 megapixeles kistestvért is kapott.

A tablet tömege (billentyűzet nélkül) mindössze 0,58 kilogramm, és csupán 8,3 milliméter vastag, akkumulátora folyamatos használat mellett 12 órán át képes "életben tartani".

Samsung Galaxy Note teszt: ilyen az okosteletablet
Az Amazon olcsó telefont tervez az olcsó tablet után
Windows 8-as tablettel támad nyáron a Nokia

Az első generációs Transformer önmagában a piacon kapható egyik legolcsóbb Android 3.x (Honeycomb) tabletnek számított, amelyhez a külön vásárolható billentyűzet kívánatos extrát is adott mindazoknak, akik nem csak médiafogyasztásra, de tartalom-előállításra is használták. Az amerikai piacon az előrendelési árak alapján óvatosan feljebb tornászták a Transformer Prime árát, a 32 gigabájtos változat 499, míg a 64 gigabájtos 599 dollárért kapható - a billentyűzetet külön, 149 dollárért lehet beszerezni.

Induláskor 3.2-es Android verziót találhatunk az eszközökön, de a gyártó ígéretei szerint még idén letölthetővé válik a 4.0, tehát az Ice Cream Sandwich frissítés is. A friss tabletes hibridet december első napján már ki is próbálhatja a Bitport csapata, ezért hamarosan részletesebb, első kézből származó tapasztalatokkal is szolgálhatunk.

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.