Hivatalosan még be nem jelentett HTC okostelefonról szivárgott ki fotó és információ a webre: a windowsos Eternity egy valóságos óriás lesz.
Hirdetés
 
Hiába keltek szárnyra már jó ideje olyan híresztelések, miszerint a Windows Phone 7 következő generációjának már lesznek olyan képviselői is, amik árban és felszereltségben a középkategóriát képviselik. A Nokia első Mango alapú okostelefonjáról kiszivárgott videó alapján erőgép készül Finnországban, most pedig a tajvani HTC berkeiből került elő egy izomkolosszus.


Mindörökké Mango A HTC szeret hihetetlenül nagyívű elnevezéseket kitalálni telefonjaihoz, a Desire és Incredible jelentéseinek megfejelésére most az örökkévalóság a vezényszó, mivel a webre kijutott információk alapján az új készülék a HTC Eternity névre hallgat. Ha mondjuk a négy-öt éve általános, pár hüvelykes kijelzővel szerelt telefonokhoz viszonyítjuk az óriást, valóban megérdemli a nevét, hiszen míg a mai kijelzőméretek átlaga is 3-4 hüvelyk, az Eternity 4,7 hüvelykes SLCD-vel alázza a mezőnyt.

A 130,6 x 70,6 x 9,9 milliméteres monstrum a források szerint 170 grammot nyom, a belsejében pedig 1,5 gigahertzes Qualcomm processzor ketyeg, igaz, még az egymagos fajtából. A hatalmas kijelző 480x800 képpontos felbontással bír, mögötte 1 gigabájt RAM és 16 gigabájtnyi Flash-tárhely áll rendelkezésre. A készülék hátoldali kamerája 8 megapixeles, melyhez dupla LED-vaku tartozik, de az előlapon is találunk egy 1,3 megapixeles kamerácskát.

Természetesen kommunikáció terén minden jóval ellátták az Eternityt, 802.11 b/g/n WiFi, Bluetooth 2.1 és GPS is került a hatalmas testbe. Az operációs rendszer pedig a Windows Phone 7 legfrissebb változata, a fejlesztők által már letölthető Mango lesz, ezért a készülék minden bizonnyal a Microsoft rendszerének őszi debütálásakor kerül forgalomba.

Elindult a fejlesztőkhöz a Windows Phone 7 Mango
Kiszivárgott videón az első windowsos Nokia okostelefon
Windows helyett MeeGo: itt a Nokia N9

Humanista mesterséges intelligenciát ígér a Microsoft új szupercsapata

A társaság MI-részlegének vezetője összefoglalta, hogy miért lesz emberi és biztonságos a vállalatánál épített szuperintelligencia, miután letárgyalta saját magával, hogy mire van szüksége az emberiségnek.
 
Hirdetés

Mi lesz a sötétszál sorsa?

A mindent behálózó dark fiber létjogosultsága megkérdőjeleződik a vezetékmentes technológiák megállíthatatlan terjedésével?

Hogyan lehet összehangolni a CAPEX és OPEX költségeket a FinOps módszerekkel?

a melléklet támogatója a 4iG

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.