Elemzői számítások szerint az USA-ban a múlt hét péntektől kapható új almás okostelefonból a hétvége során 2-2,5 millió darab kelhetett el.
Bár sokan az iPhone 5-re vártak, a két héttel ezelőtti Apple-bejelentéskor be kellett érni a 4S-sel. Igaz, hogy nem kapott új sorszámot, de sok tekintetben mégis alaposan lekörözi a korábbi modelleket. Ezek közül most nem az iPad-ben is futó processzorról, vagy az okostelefonok között kiemelkedő minőségű kameráról akarunk megemlékezni, hanem az első néhány nap eladási rekordjáról.



Magyarországra mindössze két hét késéssel érkezik

Miért áll itt?  Egy elemzőcég rendszeresen végez megkérdezésen alapuló felmérést, amellyel megpróbálja megbecsülni a premierhétvége eladási mennyiségét. A kutatás során az Apple boltok előtt várakozó potenciális vásárlókat kérdezik meg részletesen arról, milyen okokból állnak sorba. A válaszokból kapott mintázatok alapján pedig meglehetősen jó becsléseket tudnak adni az USA teljes hétvégi teljesítményéről.

Míg 2007-ben, az első iPhone nyitó hétvégéjén körülbelül 500 ezer készülék talált gazdára, a mostani számítások szerint a 4S ennek négy, vagy akár ötszörösét is elérhette. Azaz 2 és 2,5 millió új készüléket vásároltak csak az Egyesült Államokban az elmúlt 2-3 nap alatt. Ez még akkor is elképesztő adat, ha benne van a nagyságrendileg egymillió előrendelés is.

Egy friss piackutatás szerint idén csak az Apple 86 millió telefont ad el, amivel a 462 milliós világpiac legnagyobb önálló szállítójává lép elő, megelőzve a tavaly még első Nokiát.

FRISSÍTÉS Közben hétfőn az Apple is előállt a hivatalos eladási statisztikával: ezek alapján az első három nap alatt összesen több mint 4 millió készülék talált gazdára. Ebben benne van az USA-val egy időben nyitott öt másik ország értékesi eredménye is. Összehasonlításképpen: az iPhone 4-ből ugyanennyi idő alatt 1,7 milliót adtak el.

Az iPhone 4S október 28-án érkezik Magyarországra
Már megint rekord eladásokat jelentett az Apple

5 százalékot adna magából az amerikai kormánynak az OpenAI

Sajtóértesülések szerint a világ egyik legjelentősebb MI-fejlesztője ugyanezt várná el az összes nagy belföldi riválistól, hogy aztán a hatalmas csomag felett egy állami alapkezelő őrködjön. Az ötlet mögött a technológiával szembeni ellenállás és a szabályozás felpuhítása állhat.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.