Még a karácsonyi szezon előtt megjelenhetnek a boltokban az első Intel processzorra és Windows 8-ra épülő táblagépek és hibridek.
A CNet az idénre várt Windows 8-as táblagépek gyártási információiról kapott némi felvilágosítást belső forrásból. Úgy tűnik, hogy az Intel processzorokkal szerelt változatok novemberben érkezhetnek meg az üzletek polcaira.

Bonyolult ügy  A Microsoft új operációs rendszerének végső formába öntése több szempontból is bonyolult ügymenet. Egyfelől egy telefonon, táblagépen és hagyományos számítógépen egyaránt megfelelően működő programot kell alkotni, másrészt mindezt 4-5 különböző architektúrán kell megvalósítani. Mint az már korábban eldőlt, a Windows 8 nem csak Intel és AMD processzorokkal dolgozik együtt, hanem többféle ARM chippel is. Ez utóbbi annyira eltér az eddig nyomvonaltól, hogy külön nevet (Windows RT) is adott neki a Microsoft, és nyilvánvalóvá tette, hogy ez a változat nem lesz visszafelé kompatibilis, tehát az x86-os utasításkészletére épülő szoftverek nem fognak működni rajta.


Az Intel táblagépekre vonatkozó specifikációja

A színes mezőnyből az Intel processzorokkal szállított Windows 8-as termékek már csak számosságuk miatt is bizonyosan ki fognak tűnni. A processzoróriás egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy 10 különböző gyártóval dolgozik együtt az új microsoftos operációs rendszerrel futó táblagépek ügyében. Bár konkrét cégnevek nem hangzottak el, várható például, hogy a HP és a Dell terveiben egyaránt szereplő Windows 8-as tabletekhez az Intel segítségére is számítanak.

A hibridek inváziója  Az is bizonyosnak látszik, hogy a táblagépek mellett erős figyelmet kapnak az úgynevezett hibrid eszközök, azaz a tabletként és hagyományos notebookként egyaránt használható megoldások. Ilyenre példa az Asus immár második generációnál járó Transformer családja. Bár a hibridek egyelőre nem fenyegetik a "tisztavérű" társak dominanciáját, az üzleti élet szereplői által kifejezetten nagy érdeklődéssel várt Windows 8 házasítása a kettőt az egyben elgondolással életképes lehet. A Cnet informátora szerint a novemberi első hullámban érkező több mint tucatnyi különböző termék több mint fele lesz hibrid, azaz minimum hét új riválisa lesz az említett Transformernek.

Új fejezet kezdődik a chipgyártók versenyében
Június elején jön az utolsó Windows 8 előzetes

Drónbaleset állította földbe az Amazon kísérleti programját (már megint)

A kereskedelmi óriás már több amerikai régióban teszteli a drónos kiszállítást, de egyelőre még mindig nem látszik, mikorra válhat általános gyakorlat a több mint egy évtizede indult projektből.
 
A kódbiztonság örök téma, azóta van napirenden, amióta léteznek szoftverek. A felhő és napjainkban a mesterséges intelligencia azonban ezt a problémakört is átalakította.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.