Az LG januárban indítja el az LG Optimus 2X forgalmazását: az androidos készülék lesz a világ első olyan telefonja, melyben kétmagos processzor dolgozik, ehhez képest viszont nem is lesz eszméletlenül drága.
Az NVIDIA Tegra 2 chipre épülő telefont sokáig csak "LG Star" kódnéven emlegették, ám december közepén napvilágot láttak az első fotók és specifikációk a mobil erőműről. A készülék műszaki paraméterei alapján a jelenlegi csúcskategória tetejére repülhet, amit a kiszivárgott árazási információk még biztosabbá tehetnek.


A dizájn némelyest erősebben idézi az iPhone 4-et, de ez nem feltétlenül hátrány

Van benne kakaó
A kétmagos, 1GHz órajelű NVIDIA Tegra 2 processzor mellé alapesetben 8 gigabájtos belső tárhelyet kapunk, de természetesen microSD kártyával 32 GB további háttértárra tehetünk szert. A 16 millió szín megjelenítésére képes, 480x800 képpontos kapacitív érintőkijelző 4 hüvelykes lesz, fölötte egy 1,3 megapixeles frontoldali kamera segíti a videós beszélgetéseket, a hátoldali kamera pedig HD videók felvételére is alkalmas, 8 megapixeles.

A készüléken a januári start idején még a 2.2-es Android dolgozik majd, ám a gyártó szerint "kiemelkedően rövid időn belül" frissíthető lesz 2.3-ra: a nemzetközi források szerint ez akár egy hónapon belül is megtörténhet. A telefonnal kapcsolatban az egyetlen negatív kritika eddig csak a grafikus vezérlőt érte, amely viszont gyengébb pár jelenlegi csúcsmodellnél, ám lehetséges, hogy az izmos processzor miatt ezt sem lehet majd észrevenni működés közben.


Vajon Magyarországra érve sem hízik nagyobbra az ár?

Nem csak milliomosoknak Az előzetes hírekre mindenhol olyan első reakciók és kommentek születtek, melyek szerint az új technológiával felvértezett telefon ára minden bizonnyal alulról súrolja majd a 200 ezer forintos határt, ám ehhez képest meglepően jó hír a készülék legelső hivatalos árlistás szereplése. Svéd mobiltelefonos weboldalakra került ki az Optimus 2X első hirdetése, amely előfizetéshez kapcsolva 344, de kártyafüggetlen változatban is csupán 555 eurónak megfelelő (tehát mintegy 151 ezer forintos) svéd koronáért lesz elvihető.

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.