Idén az útkeresés helyett már a mobil stratégiák megvalósításán a sor. A fejlesztők jelentős része kisebb-nagyobb mértékben HTML5 alapokon dolgozik, a Google+ jövőjét pedig az átlagosnál derűsebbnek látják.

Az IDC piackutató a Titanium fejlesztői platformot jegyző Appceleratorral közösen tette közzé a 2012 első negyedévére vonatkozó Mobile Developer Report jelentést, amely elsősorban a HTML5 nyelv felhasználására, a közösségi megoldásokra és az idei prioritásokra fókuszált. A teljes anyag PDF formában ezen az oldalon tekinthető meg, legérdekesebb megállapításai pedig a következők.

Nem akkora szám a Facebook  A HTML5, melynek fő vonzereje a platformfüggetlenség, idén már meghatározó szereplője lesz a technológiai palettának: ötből négy fejlesztő tervezi, hogy ilyen elemeket is alkalmaz idén elkészített, böngésző alapú alkalmazásaiban. Ezzel szemben csak a válaszadók 6 százaléka akar tisztán HTML5-re épített appokat írni, ötöd részük pedig egyelőre a natív alkalmazásokat részesíti előnyben.

A mobil projektek "beskálázásának" szempontjából a cloud megoldások közül a legtöbben a hely alapú szolgáltatások és az értesítések integrációját veszik számításba, és már tízből négy fejlesztő lát fantáziát a vállalati alkalmazásáruházakban.

A közösségi hálózatok jövőjéről az átlagostól némképp eltérően gondolkodnak: kétharmad részük úgy véli, hogy a Google+ előbb-utóbb behozza lemaradását a Facebookkal szemben, és a Google szolgáltatásainak (keresés, hirdetések YouTube, Gmail, Android, Maps stb.) összességét sokkal hasznosabbnak tartják, mint a Facebook felhasználóinak számbeli fölényét és az oldal nehezen értelmezhető eszközeit.

Csúcson az iPhone és az iPad  Az Apple iOS továbbra is toronymagasan vezet a fejlesztők között, míg a telefon- és tabletfronton is második Android népszerűsége lassan erodálódik. Bár a Windows Phone 7 eddig nem sokat tett le az asztalra, viszonylag stabil érdeklődés mutatkozik iránta, míg a BlackBerry rég nem látott mélységben jár:

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.