Még mindig nem csitult a világ mobiléhsége. 2011 utolsó negyedévében is nagyot nőtt a telefonok piaca - annak ellenére, hogy egyre kevesebben vesznek "butatelefont".
A tavalyi év utolsó hónapjában 6,1 százalékot nőtt a világ mobilpiaca: 2010 utolsó negyedévének 402,8 millió darabos forgalmához képest 427,4 millió készülék talált gazdára világszerte. Érdekes, hogy az IDC 4,4 százalékos növekedési előrejelzését magasan túllőtte az eredmény, ám ünnepi időszak ide vagy oda, tavaly a harmadik negyedév 9,3 százalékos ugrása volt a csúcs.

Hullámvasút felfelé
A piackutató közleményében az év végi óvatos lassulást az újra összezuhanó gazdaságnak, főként az eurózóna válságának tulajdonította, ám még így is stabil növekedési ütem tapasztalható. Emellett az is jelzés értékű, hogy a növekedést darabszám tekintetében láthatjuk, miközben a megoszlás szerint lassan apad a hagyományos telefonok aránya az okostelefonokhoz képest. Ebből ugyanis az látható, a válság vagy egyéb nehézségek ellenére a vásárlóközönség képes az eddigi telefonok áránál többet adva okos készülékekre váltani.


Ázsiában, főként Japánban kifejezetten gyors a hagyományos és okostelefonok arányváltozása, Észak-Amerikában pedig már érezhető a negyedik generációs mobilhálózatokra felkészített készülékek iránti fokozódó kereslet is. Nyugat-Európában kissé visszaesett a forgalom, viszont érdekes módon a Közel-Kelet mellett a volt szocialista blokk országaiban dupla számjegyűt nőtt a piac, leginkább a Samsung villámgyors előretörésének köszönhetően.

Forrongó élboly Világszinten továbbra is a Nokia vezet az eladott darabszámot tekintve, bár ezt a trendet egyre inkább a fejlődő országokban továbbra is jól fogyó hagyományos készülékek tartják fenn. Nem is csoda, hogy a csúcskategóriás Lumia készülékek mellett ezekre a területekre külön Symbian alapú "félokos" mobilokkal céloz a finn gyártó, amelynek forgalma az elsőség mellett idén is 8,7 százalékkal csökkent.


A Samsung saját rekorddal végzett a negyedév második helyén: ez volt a koreai gyártó első olyan három hónapos időszaka, amelynek során 90 milliós darabszám fölé ugrott. Az ezüstérmet érő, 22,8 százalékos részesedés már nagyon közel jár a Nokia 26,6 százalékához, a Samsung ráadásul éves szinten 20,9 százalékot javított forgalmán. Könnyen lehet, hogy rövid időn belül trónfosztás tanúi lehetünk.

128 százalékot
nőttek a tavalyi hajrában az Apple telefoneladási számai.
Az Apple 37 millió eladott iPhone készülékkel végzett a harmadik helyen, a piac 8,7 százalékát birtokolva, ráadásul egy elképesztő, 128,4 százalékos növekedéssel a háta mögött. A negyedik helyért viszont már nagyon küszködnie kellett a 17,7 millió telefonnal 4,1 százalékos részesedést elérő LG-nek, ugyanis az olcsó okostelefonokkal kasszát robbantó kínai ZTE 17,1 millió eladott telefonnal alig lemaradva lett az ötödik. Ha ebbe ráadásul beleszámolnánk a gyártó tevékenységének fontos részét képező OEM gyártásból eredő számait is, már megcserélődött volna a negyedik és ötödik hely. Éves szinten ugyanaz a sorrend, mint a negyedéves tabellán - a gyors feltörekvők miatt viszont egyre kérdésesebb, meddig marad ez a befagyasztott állapot.

Mobilhasználatban Európa veri az USA-t
Egymillió windowsos telefont szállított tavaly a Nokia
Minden idők legnagyobb beruházására készül a Samsung

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.