Egyre-másra érkeznek azok a hírek, amelyek alátámasztják, hogy a mobilpiac eddig egymással versengő vállalatai készek összefogni a "közös ellenség" legyőzése érdekében.

Az okostelefonok piaca nem éppen a kéz a kézben típusú barátságról és a békés egymás mellett élésről szól. Az iPhone annak idején turbó sebességre kapcsolta az addig útkereső piaci szegmenst, és bár azóta folyamatosan bővül a piac, az Apple továbbra is vasakarattal halad egy olyan úton, amely az okostelefon-biznisz összes többi résztvevőjét egyre jobban irritálja.

Fenn, héjazás | Steve Jobs és csapata természetesen nem nézi ölbe tett kézzel, hogy lassacskán minden telefongyártó és alternatív operációs rendszer az Almát harapdálja a mobilpiacon, így minden lehetőséget megragadnak a versenytársak bosszantására. Pár hónapja például beperelték a HTC-t, mivel a tajvani gyártó a vádak szerint húsznál is több iPhone-ban használt szabványt alkalmazott saját készülékeikben. Bár alperesként a HTC neve szerepel, a szakértők egyöntetűen úgy vélik, hogy az Apple nem is annyira a készülékgyártó, mint az Android mobil operációs rendszer sikereit próbálja nyesegetni.

Jobs máskülönben egyre lazább (mások szerint közönségesebb) módon reagál saját készülékük és a versenytársak megoldásainak viszonyára. Egyre többen vetik az Apple szemére például a merev elzárkózást az Adobe Flash technológiája elől, és a hivatalos iPhone alkalmazásokat összegyűjtő AppStore túlzottan szigorú cenzúrázását is sok kritika éri. Ezekre a felvetésekre a garbót újból divatba hozó Apple-vezér kifejtette, hogy morális kötelességük a kétes tartalmak távol tartása, majd így összegezte véleményét: "Aki pornót akar, vegyen Androidos telefont".

Az ellenségem ellensége a barátom | Szép lassan azonban a piac többi szereplője is megelégeli az Apple egyre nyilvánvalóbb arroganciáját. A Microsoft például nyilvánosságra hozta, hogy újfajta szövetséget köt a HTC-vel - ez önmagában nem lenne nagy hír, hiszen a távol-keleti gyártónak jó pár Windows Mobile alapú készüléke van. A lényeg a bejelentés egyik mondatában rejtőzik: "A Microsoft és a HTC a szabványok terén köt új megállapodást, mely szerint a Microsoft felhasználhatóvá teszi szabványait a HTC Androidos telefonjai számára". Vagyis a Microsoft egyfajta eszközként vagy közvetítőként használja a HTC-t, mert még a nagy ellenséggel, a Goolge-lal is képes egységfrontot alkotni, ha az Apple bosszantásáról van szó.

A Google egyébként más fronton is támad, hiszen Andy Rubin, a vállalat alelnöke hivatalosan is bejelentette, hogy az Android új, 2.2 verziójában teljes körű Flash 10.1 támogatás lesz. Rubin kiemelte, hogy bár az Apple szerint a HTML5 a jövő technológiája, a Google a jelent sem hagyja figyelmen kívül. Azzal együtt, hogy a vállalat minden megoldását felkészíti a HTML5-re, a Flash jelenlegi elterjedtségét és népszerűségét nem hagyhatja ki a számításból. Ez szintén üzenet, mégpedig a hezitáló okostelefon-felhasználóknak: az Apple merev és elzárkózó, az Android viszont nyitott, és valóban azt nyújtja a felhasználóknak, amit használni szeretnének.
 

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.