Az Apple egyre több iPad-et ad el, mégis veszít a tortából. Az Android erősít, ám a trónfosztás elmaradt. A farvízen pedig megjelent a Microsoft, de még így is csak távolról szemléli a két nagy rendszer sikerét. Érdekes negyedéves számok a tabletpiacról.
Körülbelül annyiféleképpen lehet értelmezni a Strategy Analytics globális tabletpiacról közölt idei első negyedévés számait, mint egy országos választási eredményt. Ha erről nézzük siker, ha amarról, akkor inkább kudarc. És ez igaz gyakorlatilag bármelyik szereplőre.

Táblagépes eladások világszinten



Az Apple a nyerő  Eladott darabszám tekintetében még mindig nincs kétség afelől, hogy az Apple iPad magasan a többiek felett áll. A 19,5 milliós negyedéves mennyiség masszív 65 százalékos éves emelkedést jelent, és összességében közel a piac felét teszi ki ennek a gyártónak a termékköre. Ráadásul a táblagépekből és a hozzájuk kapcsolt alkalmazásokból az összes piaci szereplő közül az Apple profitál arányaiban a legtöbbet.

Ugyanakkor az is igaz, hogy ezt a 19,5 milliót leginkább a kisebb, olcsóbb iPad mini bevezetésének köszönheti a cég. A korábban az Apple által életképtelennek titulált 7 hüvelykes szegmensbe való belépést már tavaly is egyfajta beismerésként és követő stratégiaként értékelték az elemzők. Arról nem is beszélve, hogy hiába nőtt 65 százalékot az Apple, ha közben a teljes piac ennek körülbelül a duplájára volt képes. Ennek egyenes következménye, hogy a tavalyi év első periódusában birtokolt 63 százalékos piaci részesedés idén bőven 50 százalék alá süllyedt.

Az Android a király  Nincs mese, az Androidnak kell adni az idei első negyedév koronáját, hiszen 2012-höz képest majdnem háromszor annyi gépet, összesen 17,6 milliót szállítottak a Google operációs rendszerével. A villámgyors bővülésnek köszönhetően az Apple vezető pozíciója egyre tarthatatlanabb, és valószínűleg már csak hetek, vagy maximum hónapok vannak hátra a tényleges trónfosztásig.

Egy másik olvasatban azonban az androidos szegmens még mindig csak egy durván fragmentált szállítói "gyülekező", ahol a vezérbika Samsung mellett az Asus vagy éppen a Lenovo próbálkozásait sem lehet figyelmen kívül hagyni. A Google rendszerét a végletekig saját arcára formáló Amazonról és a Kindle Fire-ről már nem is beszélve. És akkor még említést sem tettünk a tengernyi távol-keleti kisebb márkáról, akik szuperolcsó eszközeikkel próbálják felborítani a piacot. Magyarországon ez például úgy tűnik, be is jött. A sok androidos rivális eladásait tehát ugyan össze lehet adni egy jó nagy számmá, de ettől az egyes gyártók nem lesznek uralkodó szereplők.

A semmiből jött Windows  Végezetül elérkeztünk a piac harmadik legnagyobb rendszeréhez, amely ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor még a térképen sem volt, tekintélyes tortaszeletet tudhat máris magáénak. Windows 8 és Windows RT alapú tabletekből becslések szerint 3 millió ment el az év első három hónapjában, ami megközelítőleg 7,5 százalékos részesedést jelent. Márpedig ez a teljesítmény a tavaly még egyértelműen kétpólusúként funkcionáló táblagépes világpiacon még egy Microsoft-szintű belépőtől sem volt magától értetődő.

Azonban Redmondban sem lehetnek felhőtlenül boldogok. A táblagépes eladások alakulhattak volna akár sokkal jobban is. Ezt azonban hátráltatta a szűkös terjesztési modell és az akadozó ellátás, a húzóalkalmazások területén megmutatkozó kezdeti hiányosságok, illetve a korai felhasználói beszámolók között is volt jó néhány problémás téma.

Óriásit ugrott a hazai táblagép piac
Táblára írt évértékelő: tabletpiac 2012-ben

A KPMG megíratta az MI-vel, hogy mi mindenre jó az MI – csak hibásan

Az mindenesetre kiderült, hogy a mesterséges intelligencia önfényezésben legalább annyira jó, mint a tanácsadók.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.