A kínai gyártók okostelefonjait eddig leginkább az olcsóság fogalmával kapcsoltuk össze, azt pedig - valljuk be őszintén - a gagyival. A Huawei idén piacra kerülő készülékein végignézve ideje szakítanunk ezzel az előítélettel: a csúcsmodellek mellett a ZTE Blade-et szétkapkodó közönség is újabb minőségi szinttel találkozhat.
Hirdetés
 
Magyarországon is bemutatta idén megjelenő okostelefon-kollekciójának legfontosabb modelljeit a Huawei. A készülékeket végignézve elsőként azzal a prekoncepcióval kell leszámolnunk, hogy a kínai gyártók mindenképpen csak a legolcsóbb kategóriát, a tömegtermékek szintjét célozzák meg, hiszen komoly csúcskészülékeket is megtapogathattunk. A megfizethetőbb telefonok pedig annak ellenére, hogy a padló felé közelítő árakkal érkeznek, már egyáltalán nem tucatvacakok.

Csúcsközelben A legfelső kategóriában egyenesen a legnagyobbakkal is egyenértékű felszereltséggel és funkcionalitással találkoztunk. A boltokban előreláthatólag ősszel megjelenő Ascend D quad nevéből is láthatóan egy négymagos processzorral szerelt erőmű. A gyártó saját chipsetjére épülő készüléke 4,5 hüvelykes IPS kijelzőt kapott, amely a pár perces vizsgálódás alatt is meggyőző fényerőt és kontrasztarányt mutatott. A 720x1280 képpontos kijelző alatt 1 gigabájt memória és 8 gigabájtos belső háttértár dolgozik, a hátlapon pedig 8 megapixeles, vakuval ellátott, autofókuszos kamera található.



Magyarországra a jelenlegi információk szerint elsőként az Ascend P1 érkezhet, akár már májusban. Ez a kifejezetten vékonyra és stílusosra faragott telefon kétmagos, 1,5 gigahertzes processzort kapott, melyet 1 gigabájt memória és 4 gigabájtos háttértár támogat. Ezt a telefont leginkább a kijelzője emeli ki a mezőnyből, a Super-AMOLED technológiát még a legnagyobbak közül is kevesen vállalják be. Az 540x960 képpontos, 4,3 hüvelykes kijelző egy helyszíni, szabad szemmel végzett gyorsteszt alapján egyáltalán nem marad el az e téren etalonnak számító Samsung Galaxy SII megjelenítőjétől, ami nem kis szó. Egy Ascend D1 névre keresztelt modellt is megvizsgálhattunk, amely a P1 hardverét és a D quad HD-felbontású kijelzőjét ötvözi.



A három készülék mindegyike már alapértelmezésben Android 4.0-val érkezik, az Ice Cream Sandwich alapfelületét ráadásul óvatosan, de jól használhatóan egészíti ki a Huawei saját felhasználói felülete. Olyan extra szolgáltatások is járnak a telefonokhoz, mint a 160 (!) gigabájtos kapacitást ingyenesen biztosító cloud tárhely vagy a biztonsági mentés.



Kicsi, de erős Két olyan modellt is megnézhettünk, amely a legolcsóbb kategóriában indul, előreláthatóan tavasz végétől. A G300 és az Y200 esetében hatványozottan látható a Huawei azon törekvése, hogy a legolcsóbb telefonokban se kelljen megelégednünk a gagyi kinézettel, vékony és recsegős műanyagokkal és az "ennyiért csak ez jutott" életérzéssel.



Az előfizetés nélkül 50 ezer forint környékére belőtt G300 valahol az első generációs Samsung Galaxy S és a felturbózott HTC Desire környékén helyezkedik el hardveres képességeit tekintve (1 gigahertzes processzor, 512 megabájtos memória, 4 gigabájt háttértár). Akad azonban olyasmi, ami még a kategóriában versenyzőkön is túlmutat: ezért az árért IPS kijelzőt kapunk a fizikai sérülésekkel szemben ellenálló Gorilla Glass bevonattal. A telefon borítása ráadásul részben fém, amelynek speciális felületkezelése az ujjnyomgyűjtés terén is kifejezetten barátságos.

A legolcsóbb versenyző az Y200, amely a jelenlegi információk szerint 35 ezer forintért lesz kapható előfizetés nélkül (tehát akár olyan kategória is lehet belőle, amit 2 éves hűségszerződés mellett ingyen elvihetünk). Itt már persze valóban szerényebb a tudás, a 320x480 képpontos, 3,5 hüvelykes LCD alatt 800 megahertzes processzor és 256 megabájt memória dolgozik. Ennek ellenére a telefon már első látásra kulturáltabb összképet mutat a jelenlegi legalsó kategóriánál, a ZTE Blade-nél. Egy ügyes marketingkampánnyal a Huawei akár át is veheti kínai vetélytársától a vezetést a "budget smartphone" kategóriában azzal a jelmondattal, hogy még a legolcsóbb telefonnak sem kell feltétlenül olcsó hatásúnak lennie. Mindkét belépő szintű készülék az Android 2.3-as változatával érkezik, bár a G300 nyáron már biztosan megkapja az Ice Cream Sandwich-frissítést.

Magyarországon is gyártat a kínai óriás
Az olcsó droid is jó droid: ZTE Blade teszt
Kínai sárkány harcol a svéd óriással

Nagyüzemi lopással vádolja kínai riválisait az Anthropic

A világ egyik legfejlettebb MI-laborja szerint az ázsiai versenytársak proxy hálózatokon keresztül szervezetten, nagy intenzitással szipkázzák ki a Claude modellekben rejlő képességeket.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.