Tíz hét telt el a Google "saját" telefonja, a Nexus One bemutatkozása óta. Az eladási mutatók egyelőre nem túl biztatók - ennek oka valószínűleg az új mobilpiaci belépő néhány gyerekbetegsége.
Hirdetés
 

A Flurry mobilpiaci elemző vállalat a Nexus One startjától fogva figyelemmel kíséri az Androidos okostelefon forgalmát. Legutóbbi adataik szerint a készülék megjelenése óta eltelt 74 napban összesen 135 ezer darab talált gazdára, ami bizony nem túl fényes eredmény.

A szomszéd fűje zöldebb | Az eladási számok főleg akkor válnak kontrasztossá, ha megnézzük a fontosabb versenytársak, például a Motorola Droid vagy az Apple iPhone hasonló időszakra mért eredményeit is - ebben az periódusban mindkét telefont milliós nagyságrendben értékesítették.

Hogy miért pont 74 nappal számol a Flurry? Ennyi időbe telt ugyanis, amíg az eredeti, első generációs iPhone elérte az egymillió eladott darabszámot még 2007-ben. A Motorola Droid még az Apple telefonjánál is fürgébb volt, a hetvennegyedik napra 1,05 milliót adtak el belőle. A második és harmadik generációs iPhone-ok egyébként még ennél is nagyobb számban fogytak a szóban forgó 74 nap alatt.

A mélyrepülés oka | Nézzük, mi lehetett a baj, hiszen a várakozások kifejezetten nagyok voltak a Google első hivatalos "saját" telefonjával kapcsolatban. A legfontosabb probléma mindenképpen az volt, hogy a legtöbb országban (például a legfontosabb felvevőpiacok egyikének számító Egyesült Államokban és Kanadában) a telefont a T-Mobile hálózatához kötötték, és bár létezett kártyafüggetlen változat is, azt azonban jóval magasabb áron kínálták. A T-Mobile az észak-amerikai területeken a legkisebb 3G lefedettséggel rendelkezik, ami jelentős probléma, ha egy olyan telefonról beszélünk, mint a kifejezetten nagy sávszélességre kihegyezett Nexus One.

A Droid a legnagyobb tengerentúli szolgáltató, a Verizon hálózatában kapható, az iPhone pedig a kissé gyengébben muzsikáló, ám 3G szinten még mindig erős AT&T holdudvarába tartozik. Elemzők szerint egyébként van rá esély, hogy a Nexus One bekerüljön a Verizon kínálatába is, ez talán segíthet a gyengélkedő forgalmi mutatókon.

Sokan azt is problémásnak tartják, ahogy a Google az ügyfelek problémás ügyeit intézi. A szerződésekben az áll, hogy 120 napon belül visszaadhatják a telefont a felhasználók, ám a hangzatos ígéretek mögött a gyakorlatban egy elég macerás procedúra rejtőzik. Ez egy jelentősebb összeg befizetésével is jár, amit még a T-Mobile is megfejel egy hasonló nagyságrendű díjjal.

A garanciális szolgáltatások terén szintén nagy a zűrzavar. Ha egy amerikai ügyfélnek például a Blackberry telefonjával van gondja, elég felhívnia a szolgáltatót, aki hardveres probléma esetén is szinte minden esetben megoldja a gondokat és az ügyfélnek nem kell a készülék gyártójával kapcsolatba lépnie. Ellenben a Nexus One esetében a hibrid megoldás furcsa eseményeket hoz: hardveres problémával a készüléket gyártó HTC-hez, szoftveres gondok esetén a Google szakembereihez, szolgáltatási ügyekben pedig a T-Mobile-hoz kell fordulni, amit az ügyfelek jogosan kifogásolnak.
 

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.