Lezárult a Telenor immár hagyományosnak mondható, androidos alkalmazásötletekre épülő pályázata. A három dobogós appot a szolgáltató segítségével készítik el.
Hirdetés
 

A Telenor 2010 végén indította útjára az Androideák elnevezésű pályázatát, ahol mobil alkalmazások ötletével lehetett indulni. A tavaly tavasszal zárult első körben ötszáznál is több pályázat érkezett, így várható volt, hogy a programnak lesz folytatása.

Szórakoztató ötletek  Az idén februárban kiírt új körben a szórakoztatáson volt a hangsúly. A gasztronómiától az utazásig terjedő palettához 330 ötlettel járultak hozzá a versenyzők. A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb tíz alkalmazás közül facebookos szavazással dőlt el, melyik a legnépszerűbb ötlet.


A győztes kampányvideója 


A közel kétezer leadott szavazat alapján az első Csuka Miklós lett, aki a kémiát kívánja közelebb vinni a diákokhoz Chemistry Kids elnevezésű, elsődorban táblagépre tervezett alkalmazásával. A másik két dobogós elképzelés egy kisgyermekek számára készítendő hangfelismerő játék és egy magyarországi kirándulásokat megkönnyítő, a felhasználó közelében lévő nevezetességeket megmutató applikáció lett. 

A dobogós applikációkat a Telenor megvalósítja, és ingyenesen elérhetővé teszi a Google Play (Android Market) online piacterén. A befutó appok részletes leírása, illetve a verseny pontos eredménye a Telenor Facebook oldalán, az Androideák Entertainment alkalmazásban tekinthető meg.

Döntse el, melyik a legjobb hazai okostelefonos ötlet!
Androidos üzleti alkalmazásboltot indított a Lenovo
Játékká változtatja az Android Marketet a Google

Legyalulja és újrarendezi az okostelefon-piacot a memóriahiány

Az IDC éves alapon 13 százalékos visszaesést jósol az értékesítésben, de lesznek mélyreható változások is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.