A remek start után lassulni látszik az Apple táblagépének terjedése. Egy friss előrejelzés szerint az utolsó negyedévben a korábbi várakozásoknál gyengébben teljesít majd az iPad.
Az előző negyedévben közel 4,2 millió iPad táblagépet értékesítő Apple-től az elemzők további komoly erősödést vártak sz elemzők az év utolsó három hónapjában. Korábban úgy számoltak, hogy 6 millió iPad találhat gazdára az októbertől december végéig tartó időszakban. A Rodman & Renshaw mostani elemzése szerint azonban ez a szám lehet, hogy az 5 milliót sem fogja elérni, ami jelentős elmaradás.

Inkább okostelefont vesznek A vártnál rosszabb eredmény elsősorban a lakosság gyengébb anyagi helyzetére vezethető vissza, illetve arra, hogy a táblagépek helyett más technológiai újdonságokra, például okostelefonokra költik a pénzt az emberek.

A hír publikálásának napján az Apple részvényei 2,7 százalékot estek, ám volt honnan, hiszen idén 46 százalékkal erősödtek a papírok. Érdekes adalék, hogy pont most került nyilvánosságra az a hír is, miszerint az USA legjobban teljesítő befektetési alapjának vezetője az elmúlt hónapokban szinte minden Apple-részvényétől megvált.

Indul a táblagépek dömpingje
PlayBook: bemutatták a BlackBerry tabletet
Táblatúltengés: érkeznek az LG és a Toshiba tabletek

Egyeduralkodó Ettől persze az iPad köszöni, jól van. A legfrissebb adatok szerint a világ táblagéppiacának 95 százalékát adja. Igaz ugyan, hogy folyamatosan érkeznek a más gyártóktól származó, kihívónak szánt megoldások, ám amíg olyan támogatói akadnak az eszköznek, mint a világ egyik legnagyobb, független informatikai elemzőcége, a Gartner, nagy baj nincs.

Argentína all-int mondana a mesterséges intelligenciára

Miközben mások éppen lassítanák a technológiai fejlesztések tempóját, az argentin elnök tervei között szerepel a szélsőségesen megengedő szabályozás, a jelentős iparági adókedvezmények bevezetése és az MI-vel működtetett vállalkozások formalizálása.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.