A Mozilla operációs rendszerével ellátott készülékek első körben Spanyolországban kerülnek piacra.
Hirdetés
 
A Mozilla betartotta ígéretért, mely szerint már a nyáron megkezdik a Firefox OS alapú telefonok forgalmazását. A fejlesztők eddig is hozzájuthattak a nekik szánt daraboknak, most azonban az átlag vásárlók számára is elérhető válnak a készülékek. Eleinte csak szűk körben, a spanyol, illetve német piacon lehet megvenni a ZTE Open, illetve az Alcatel One Touch Fire modelleket, méghozzá a Movistar és a Deutsche Telekom kínálatában.

Egyre több helyen lesznek  A további menetről egyelőre nem lehet tudni részleteket, a Mozilla hivatalos blogján található információk szerint hamarosan újabb partnerek is bejelentik a forgalmazás megkezdését. Hazánkban nagy eséllyel a Telenor lehet az a szolgáltató, amely belevág a Firefox mobilok értékesítésébe, hiszen a korábban megtartott Okostelefon Akadémián is ezt erősítő információk hangzottak el. Sőt, a Mozilla weboldalán külön kiemeli a Telenort, és azt, hogy az operátor még idén piacra dobja a Firefox mobilokat a közép és kelet-európai piacokon. A Telefónica (Movistar) már közzé is tette az árral kapcsolatos részleteket, ezek szerint a ZTE Open 69 euróba (kb. 20 ezer Ft) fog kerülni, ami a feltöltőkártyás ügyfelek számára tartalmaz 30 eurónyi beszélgetést is, illetve jár hozzá egy 4 GB-os microSD kártya. 

ZTE Open: első a sorban
(a kép nagyítható)

A nyílt keretrendszerre épülő, HTML 5 alapú platform egyértelműen az alacsony árfekvésű készülékek riválisa szeretne lenni, így az olcsó androidos, vagy Windows Phone mobilok félhetnek tőle. A Firefox OS az eddigiektől teljesen eltérő okostelefonos környezetet képez, hiszen itt nincsenek natív alkalmazások, mindent webes alapon fejlesztenek hozzá (maga a rendszer is az), ami lehetővé teszi, hogy jóval gyengébb hardveres támogatottság mellett is gyors működést biztosítson. Így lehetséges az, hogy 20 ezer forintos kategóriában egy olyan mobilhoz juthatnak hozzá a vásárlók, amelyek nem képesek ugyan nagy erőforrás igényű 3D-s játékokat futtatni, de nem is kell, mert nem erre a célra készültek. 

Olcsó, gyors, webes  A Mozilla úgy fogalmaz, hogy az alapfunkciókon kívül (telefonálás, üzenetek, e-mail, kamera) a rendszer részét képezik a Twitter, Facebook képességek, lesz offline módban is működő HERE Maps a navigációhoz, de a legérdekesebb rész az adaptív keresés. Ennek lényege, hogy ha például rákeresünk kedvenc zeneszámunkra, akkor a kereső nemcsak a telefon tartalmából ad találatokat, hanem megvehetjük a zenekar koncertjegyeit, meg is vásárolhatjuk a számait, vagy éppen azonnal el is kezdhetjük hallgatni azokat.

A Firefox OS kezdőképernyője és az adaptív keresés

Mobilos platform nem létezhet alkalmazás bolt nélkül, így az appok beszerzéséhez a Firefox Marketplace áll rendelkezésre, ahonnan többek között már induláskor elérhető lesz az AccuWeather, a SoundCloud, játékok az EA Games kínálatából, a Terra, a Time Out, netezéshez meg persze maga a Firefox böngésző. 

Maguk a készülékek kifejezetten szerény képességekkel bírnak, ami azt jelenti, hogy már az alsó kategóriára se nagyon jellemző, 320 × 480-as felbontásra, 3,5 colos kijelzőméretre, egyszerű kamerára kell készülni. Viszont a sebességgel valószínűleg tényleg nem lesz probléma, hiszen ezt a webes struktúrát 1 GHz-es processzorok fogják mozgatni 256 MB RAM támogatásával. Fontosabb ügy az alkalmazások számának kérdése.

Aki mindenkit megelőzött a Firefox mobilokkal 
Közösen gyárt mobileszközöket a Foxconn és a Mozilla
A Firefox OS bemutatkozott Barcelonában 

A Marketplace kínálata már most is böngészhető, az látszik, hogy a feltétlenül szükséges játékok, közösségi applikációk megvannak, de összességében nyilván messze elmarad a több éves előnnyel bíró riválisoktól. A Firefox célja persze nem (lehet) a versengés, hanem olcsó, gyors, és a célra pont megfelelő szoftveres környezet és mobilok biztosítása. Mi tárt karokkal várjuk, amint lehetőségünk nyílik tesztelni valamelyik mobilt, be fogunk számolni róla.

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.