A pletykák folyamatos, egyenkénti közlése helyett összefoglaltuk, mit tudunk eddig. Pontosabban, mit vélünk tudni. A következő híradással viszont már megvárjuk március első hetét, a New York Times szerint ugyanis akkor már valóban megjelenik a trendindító Apple tablet harmadik generációja.
Valamiért hihetetlen kíváncsiság előzi meg minden i-vel kezdődő Apple termék bejelentését. Mindenki tudni vél valamit az adott eszközről, amit a legtöbben készpénznek is vesznek, miközben maga az Apple híres arról, hogy a bejelentés előtt nullához erősen közelítő információt oszt meg róla (ez alól csak azok az esetek jelentenek kivételt, amikor valamelyik alkalmazottjuk elhagy egy prototípust). Sok hitelt érdemlő adat az iPad 3 esetében sem látott még napvilágot, ezért most a legújabb, márciusi bejelentésről szóló híresztelés fényében fésüljük össze a legvalószerűbbnek hangzó információkat.

Ugyanolyan lesz, csak épp másmilyen Annyi már biztos, hogy az Apple március első hetében nagyszabású sajtóeseményt tervez San Franciscóban. Máris felbukkantak azok a "bennfentesek", akik szerint a rendezvényre a Yerba Buena Center for the Arts-ban, az Apple termékbejelentéseinek kedvelt helyszínén kerül sor, főszereplője pedig az iPad 3 lesz. A boltokba ezután pár héttel kerülhet az első szállítmány, természetesen az Egyesült Államokban.


A New York Timesnak nyilatkozó források szerint a legújabb generációs iPhone-okban megismert Retina Display technológia alapján készül az iPad 3 kijelzője is, amelynek 2048x1536 képpontos felbontása olyan kifinomult látványt eredményez, amelyen már szabad szemmel nehéz lesz megkülönböztetni az egyes képpontokat. A táblagépben egy, a korábbi modellnél jóval gyorsabb (egyesek szerint négy-, mások szerint kétmagos) processzor dolgozik majd, és "extra erős" akkumulátort kap a minél hosszabb működési idő érdekében.

Épp az akku miatt az iPad 3 pár milliméterrel akár vastagabb is lehet elődjénél, bár a különbséget használat közben, szabad szemmel alig lehet majd észrevenni. Ettől eltekintve az eszköz kinézetre szinte semmilyen téren nem különbözik majd az előző generációs slágertablettől. A nagyobb méretű áramforrás és a korábbihoz hasonló felépítés elméletét egy kiszivárgott alkatrészfotó is alátámasztja, amelyet a Repair Labs munkatársai állítólag "kínai ipari bennfentesek" segítségével szereztek meg.


Az állítólagos iPad 3 hátlap (balra) mellett egy iPad 2 hátlap szemlélteti az arányokat

A vadabb pletykákat mindenesetre kihagytuk az összeállításból, a fentiek valóságtartalma pedig kiderül márciusban... már ha ez az információ is igaz. Egyvalami biztos: ha megjelenik az eszköz, hosszú sorok kanyarognak majd az Apple-boltok előtt.

Túrjunk bele az Apple pénztárcájába! [infografika]
A szárnyaló Apple sem állíthatja meg az androidos inváziót
Mindent aláz az iPhone és az iPad

Már a befektetők is tartanak az adatközpontok pusztító mellékhatásaitól

A nagy informatikai vállalatokba befektető csoportok egyre nagyobb nyomást fejtenek ki a cégekre, hogy azok átláthatóbb módon nyilatkozzanak fejlesztéseik környezeti hatásáról, illetve arról, mit tesznek a klímacélok teljesítéséért.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.