A finnek még tavaly ősszel is vezették az okostelefon-gyártók rangsorát, de az idei harmadik negyedévre sikerült leküzdeniük magukat a lista hatodik helyére – derül ki az IDC adataiból.
Az okostelefon-gyártók közel 180 millió készüléket szállítottak 2012 júliusa és szeptembere között, ami több mint 45 százalékos növekedést jelent az előző év megfelelő időszakához képest. A menetelésre jellemző, hogy teljes mobilpiac volumene ehhez képest mindössze 2,4 százalékkal emelkedett, átlépve a 444 milliós darabszámot – olvasható az IDC piackutató harmadik negyedéves jelentésében.

A változások nagy vesztese a Nokia, amely 2004 óta először hullott ki a az első ötből az okostelefon-gyártók toplistáján, sőt tavaly ilyenkor még annak élén trónolt, legalábbis a darabszámok tekintetében. A Symbian rendszertől való elfordulás nyilvánvalóan nagy lehetőség volt a riválisokak, hogy az elmúlt másfél évben piacot raboljanak a Nokiától, a Windows Phone-ra épülő stratégia pedig eddig nem hozta a várt eredményeket.

Hátramenetben is feljött a RIM  A Samsung ezzel szemben már 31 százalék fölötti részesedéssel zárta a negyedévet, ami kétszerese az Apple eredményének, míg a BlackBerry gyártója, a Research In Motion (RIM) kiábrándító teljesítménye ellenére is a harmadik helyre került. A kínai ZTE lassú, de biztos növekedést követően már a negyedik, míg a küszködő HTC lassan az ötödik helyének is örülhet.

 

Egymilliárd okostelefonunk van – némelyik már múzeumban
Exkluzív magyar appokkal támad a Samsung
 

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.