A cég újmédiás blogjában hozta nyilvánosságra, hogy hivatalosan a napokban kezdi meg működését a Sanoma mobil alkalmazásfejlesztésért felelős központja. A hazai csapat nem csupán a magyarországi projekteket, hanem a médiacég többi országban működő vállalkozásait is támogatja majd munkájával.

Budapesti központtal Mobil Alkalmazásfejlesztési Központot hozott létre a Sanoma Magazines, adta hírül mai blogbejegyzésében Szépvölgyi Tamás, a tudáscentrum vezetésével megbízott magyar szakember.

A döntés mögötti indítékként a mobil alkalmazások egyre nagyobb térhódítását jelölte meg. Az anyavállalat számára ez a terület kiemelt fontossággal bír, ezért is döntöttek egy fejlesztési központ létrehozásáról. A helyszínválasztás apropója pedig az, hogy a finn cég vezetői sikeresnek ítélték az eddig hazai bevezetéseket.

A Sanoma Budapestnél platformfüggetlenségre törekszenek, és igyekszenek az adott régió, ország sajátosságainak megfelelően alakítani az alkalmazásokat. Az iPhone és a Nokia mellett Szépvölgyi említést tett az Androidról, a Samsungról és a HTC-ről is mint olyan készülékekről és platformokról, amelyekkel feltétlenül számolni fognak. Ugyanígy szerepel a tervekben az iPad és a hozzá hasonló táblagépekre szabott fejlesztés.

A központ a bejegyzés szerint hivatalosan a napokban indul a jelenlegi fejlesztőcsapattal, de idővel az apparátus bővülése várható, így folyamatosan keresik a tehetséges jelentkezőket.

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.