Saját magának kedveskedett ajándékkal a csütörtökön 14. születésnapját ünneplő Google, ugyanis egy nappal korábban letöltötték a 25 milliárdodik appot a cég alkalmazásboltjából.
Többszörös ünneplést tarthat mostanság a Google. Az egyik a cég egyre tekintélyesebb múltja, a másik inkább jövője szempontjából érdekes. A vállalkozást Sergey Brin és Larry Page 1998. szeptember 27-én alapította, azaz ma van a Google 14. születésnapja. A szó szerint garázscégből lett világbirodalom javára legyen írva, hogy a sok-sok milliárd dolláros forgalom elérése után sem váltak karót nyelt monstrummá. A cégnél például vezetői utasításban van kiadva, hogy egy munkatárs helye sem lehet 30 méternél messzebb az étkezési lehetőségtől.



Stílusos időzítés  Mintha direkt így időzítették volna, mindenesetre jól jött ki, hogy a cég alkalmazásáruháza, a nemrégiben átnevezett Google Play éppen a héten regisztrálta a 25 milliárdodik letöltést, miközben az elérhető androidos appok száma meghaladja a 675 ezer darabot. Ezek az az adatok egyben azt is jelentik, hogy újabb területen veheti át az elsőséget a Google mobil operációs rendszere a főriválistól, az Apple iOS-től.

Az App Store-ban jelenleg 700 ezer különböző appot találni, miközben a 25 milliárdos mérföldkövet csak tavasszal, azaz alig néhány hónapja tudta elérni az évekig sokkal jobb pozícióban és dinamikusabb növekedésben lévő cupertinói cég. A 10 milliárdos szinthez például az Apple-nek 30, a Google-nek 38 hónapra volt szüksége. Előbbinek ez 2011 januárjában, míg utóbbinak decemberben sikerült ez, azaz tavaly még egyéves lemaradásban volt az Google alkalmazásboltja, ami mostanra körülbelül a felére zsugorodott. (És azt se felejtsük el meggjegyezni, hogy Android alkalmazást nem csak a Google Play oldalán lehet letölteni, szemben az App Store kizárólagosságával.)

Darabszámot tekintve a sok gyártó kínálatában megtalálható Android már bőven átvette a stafétát az iOS-t futtató iPhone-ok és iPadektől. Néhány héttel ezelőtti adat szerint 500 milliót is meghaladja a használatban lévő androidos készülékek száma. Ezzel összehasonlítva az Apple mobil eszközeinek 400 milliós számát már több mint tekintélyes különbség látszik.

Pénz beszél  Van azonban a számháborúnak egy igen lényeges szelete, amiben egyértelműen az Apple a sikeresebb. A tavaly év végi adatok szerint az App Store forgalma durván a 15-szöröse volt az androidos alkalmazások piacának, miközben előbbiben a fizetős appok aránya 13,5, utóbbiban 1,3 százalék volt. A sok megnyert csata mellett tehát még mindig van olyan terület a Google számára, ahol egyelőre megközelíthetetlennek tűnő távolságra van legfőbb riválisától. Persze ha valami, akkor a keresőóriás eddigi története bőven szolgáltatott példákkal elérhetetlennek tűnő célok elérésére.

5 dolog, amit kevesen tudnak a Google-ről
Rakétázik az Android, de a pénzt az Apple keresi
Tízmilliárd letöltés fölött az App Store

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.