Ha egy hagyományos PC-billentyűzetet használunk, talán el sem gondolkodunk azon, miért is ilyen sorrendben és elrendezésben helyezkednek el a karakterek a billentyűkön. A magyarázatért egészen a mechanikus írógépekig kell visszamennünk az időben: a mai elrendezés ősét ekkor találták ki, egyszerűen fizikai problémák megoldására.

Akkoriban ugyebár minden billentyű leütésekor egy kar emelkedett fel a félkörben sorakozó társai közül, hogy a végén található betűt a tintának és a mögötte lévő papírnak csapja. A mérnökök ezért igyekeztek úgy elhelyezni a karokat és a közvetlenül hozzájuk kapcsolódó billentyűket, hogy azok a betűk kerüljenek egymás mellé, amelyeket egy átlagos szövegben ritkán használunk egymás után. Így lehetett elkerülni, hogy a gyors gépeléskor az egymáshoz közel lévő karok összeakadjanak.



Le a QWERTY-vel! ■ A számítógépek billentyűzeteit még akkor tervezték, amikor sokan hagyományos írógépről tértek át PC-kre, ezért "hagyományelvűen", a váltás megkönnyítése miatt használták a régi elrendezést. Később aztán ugyanez került át az okostelefonokra és tabletekre is virtuális billentyűzet formájában - ha belegondolunk, már második generáció óta egy olyan elrendezés, amelynek semmilyen logikus magyarázata nincs a megszokáson kívül.

Több (fél)megoldás is született már a mobilos adatbepötyögés modernizálására - legelőször a hagyományos mobiltelefonok számbillentyűivel előhívható betűk, amelynek nehézkes kezelését az érintőképernyő gyorsan felülírta. A SnapKeys fejlesztői viszont úgy gondolták, az általánosan használt virtuális billentyűzetekkel több probléma is akad.

Egyrészt kitakarják a kijelző nagy részét beírás közben, eltakarva a látványt, tehát a dokumentumot vagy a beviteli mezőt. Másrészt az apró gombok nem mindenkinek állnak kézre, gyakori a féregépelés, és az eszközök tartása közben is túl sokat kell ugrálni a karakterek között. Egyszóval, nem éppen mobileszközbarát a hagyományos elrendezés.

Jönnek a szellemgombok ■ A SnapKeys megoldás már második generációjánál tart, a fejlesztők fpolyamatosan igyekeznek a felhasználói visszajelzések alapján tökéletesíteni a beviteli módszert. Ennek lényege, hogy mindössze négy olyan gombot helyeztek el a kijelzőn, amelyeken különböző csoportosításban betűk találhatók. Ezeket úgy csoportosították, hogy az agy gyorsan és hatékonyan ráálljon az új elrendezésre vizuális módon. A betűk alakjára épülve az egyik gomb azokat a karaktereket tartalmazza, amelyek csak egy ponton érnek egy képzeletbeli alsó vonalhoz (például a P, a T vagy az I), a másikon ugyanennek két pontos változatait találjuk (többek között a K-t vagy H-t). A harmadikon olyan betűk vannak, amelyek vonalszerűen érnek az alsó szegélyhez (ilyen az E vagy az L), a negyedikre pedig a körprofilú karakterek (így az O vagy a C) kerültek.

Bármelyik gombot is nyomjuk meg, a prediktív szövegbevitel során a rendszer kitlálja, melyik betűre is lehetett szükségünk, és ahogy egyre több gombot nyomunk meg, a szemünk előtt megjelennek a lehetséges szókombinációk, amelyek közül szintén egy gombnyomással választhatunk. Elsőre furcsának és az eddigiektől teljesen eltérőnek hangzik a módszer, de az alábbi videó tanúsága szerint gyorsan megtanulható.



A SnapKeys az elrendezés mellett a másik problémára, tehát a billentyűzet képkitakaró mivoltára is választ ad, ugyanis gyakorlatilag teljesen elrejthetjük az interfészt: a gombokra csupán néhány pont, vagy akár semmi sem utal. Egy idő után ugyanis könnyen megjegyezzük a négy, viszonylag nagyméretű terület elhelyezkedését, és automatikusan rááll a kezünk a gombok helyére.



Természetesen a módszer jelenlegi formájában több kihívással is küszködik: egyrészt le kell győznie a felhasználók berögzült szokásait, másrészt természetesen a különféle speciális karaktereket is "meg kell tanulnia" a nemzetközi elterjedéshez. Hogy messzire ne menjünk: mit kezdenének a magyar ábécé Zs, Ty vagy éppen Ly betűjével? Ennek ellenére az alapvetésként felmerült kérdés továbbra is jogos: miért is használunk QWERTY-t az érintőképernyőn?