A Google közkinccsé tette az Android 4.1-es változatának forráskódját, tehát a telefongyártók nekikezdhetnek a verziófrissítésnek, a fejlesztők pedig alkalmazásaik átfaragásának. Persze azért ne várjon mindenki már holnapra új rendszert saját telefonján.
Az egytizedes verzióváltás a tavaly október 19-én kiadott 4.0 (Ice Cream Sandwich) óta az első, a cukrozott gumicukorról elnevezett Jelly Bean mostantól elviekben bárki okostelefonján megjelenhet. Az Android esetében azonban jóval bonyolultabb a folyamat, mint például az iOS-nél, amely kiadáskor szinte azonnal frissül minden kompetibilis iPhone-on. A sok gyártós, sokszor szolgáltatófüggő modell elnyújtott frissítési időszakot eredményez, ráadásul sok telefon még csak mostanában vált végre az előző verzióra.

Babra megy a játék Az egészen pontosan 4.1.1.R1 verziószámú Jelly Bean újdonságai közé a rendszer és a telefon stabilitásán és optimalizálásán kívül új kényelmi funkciók és alkalmazások kerültek. Több ráncfelvarráson esett át a grafikai alrendszer, egyszerűsödik a szövegbevitel és a nyelvek kezelése. Alkalmazásonként állíthatjuk be a rendszerben, melyikből kérünk bármilyen értesítést, a kezdőlapokon pedig automatikusan átrendezhetjük a widgeteket és ikonokat, ha még valamit el akarunk helyezni a zsúfolt felületen.


A Google Now app néhány gyártónál frissítést lassító tényezővé válhat

Megjelent a szövegdiktálási lehetőség offline üzemmódban is, javult a hangkeresés és a natív kamera app, a kontaktlista profilfotói már nagyfelbontásúak is lehetnek, és a tabletek számára új interfész-elrendezés vált elérhetővé. A rendszer része lett a Google Now is, amely az eddigi egyszerű Google keresőcsíkot bővíti ki hely- és idő-alapú információkkal. A legtöbbek által várt Jelly Bean tulajdonság azonban nem is ezek közül kerül ki: a Google és a korai tesztelők szerint a rendszert erősen optimalizálták, így egyes készülkékeken még a 4.0 változathoz képest is gyorsabbá teleti a telefonok működését.

Nem lesz villámháború Első körben természetesen a Google aktuális referenciatelefonján, a Samsung által gyártott Galaxy Nexuson lesz elérhető a frissítés, a jelek szerint néhány héten belül. A telefongyártók is mostantól dolgozhatnak saját készülékeik frissítésén, itt viszont jóval lassabb lesz a folyamat, főként az egyéni felhasználói felületek új rendszerre igazítása miatt. A Samsung TouchWiz, a HTC Sense és a többi hasonló interfész ugyanis több tucatnyi rendszerfunkciót és megjelenítési módot változtat egyedivé, így ha bármi változik a rendszerben, ezeket az extrákat gyakorlatilag újra kell hangolni, hogy a friss Androiddal is tökéletesen működjön együtt az extra felület.

Ráadásul a legújabb Androiddal érkezik néhány olyan funkció, amely homlokráncolásra késztetheti a gyártók szoftverfejlesztőit. Ilyen például a Google Now, amelyhez hasonló szolgáltatást többen saját felületük részeként oldottak meg eddig - a Samsung Galaxy S III esetében például érdekes kérdés, hogy az eddig beépített szolgáltatást tiljták le a rendszerrel érkező kedvéért, vagy fordítva.

Egy másik lassító tényező a szolgáltatók köre. Több olyan példa akadt eddig is, hogy bár a telefongyártó már engedélyezte a rendszerfrissítést egy készüléktípusra, egy adott ország valamelyik szolgáltatója még visszatartotta azt saját ügyfeleitől - erre leginkább a nyelvi lokalizáció, vagy a szolgáltató által telepített extra appok és funkciók beépítése miatt kerül sor.

Sokan használnak valamilyen Android változatot a hazai szleng szerint "főzött" formában - ez azt jelenti, hogy nem a gyártó által eredetileg telepített Android fut a készülékeken, hanem független programozók, modderek által összeállított változatok. Ezt leginkább azok választják, akik telefonjaira hivatalosan már nem elérhető egy újabb Android verzió, vagy akik például annak ellenére akarnak Sense felületet a rendszer fölé, hogy nem HTC készülékkel rendelkeznek. Nekik jó hír, hogy a legfontosabb "rootolók" is elkezdték már faragni saját megoldásaikat, a CyanogenMod 10 JB4.1 változat akár gyorsabban megjelenhet egyes felhasználók telefonjain, mint a gyártó frissítése.

Nagy szám: enyhe káosz az Android verziók háza táján
Saját tablettel és médiaközponttal támad a Google
Samsung Galaxy S III kontra HTC One X: na, ki a király?

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.