A Világgazdaság értesülése szerint iPad2 táblagépet kapnak a magyar kormány tagjai, ami 16 millió forintos kiadást jelent. Itthon eddig 10 ezer darab fogyott a tablet új verziójából.
A gazdasági naplap információi szerint helyettes államtitkári szintig kapnak Apple tableteket a kormánytagok; a táblagépek beszerzése már folyamatban van. A kormánylista alapján számított mintegy 90 darabos tétel mintegy 16 millió forintos kiadást jelent az államnak.

A Bitport információi szerint már eddig is akadt olyan kormánytag, illetve kormányzati szervezet vezetője, aki rendszeresen iPadet használ munkájához. Így például Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára vagy Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke is tableten informálódik.

A népszerű tablet legutóbb akkor kapott kéretlen politikai promóciót, amikor Szájer József európai parlamenti képviselő saját blogjában arról értekezett, hogy az új Alkotmány tervezetét az iPad-jén készítette elő.

Szűkre szabott kvóta A kormányzati beszerzés várhatóan nem okoz gondot még akkor sem, ha az amerikai Apple a globális gyártási problémák miatt a vártnál szűkebben méri a magyarországi iPad2-kvótát. A március végi magyarországi premier kapcsán a hazai forgalmazók eredetileg 10-20 ezer darabbal is számoltak, végül kevesebb mint tízezer érkezett az országba.

iPad: biztonságban a cégnél is
iPad 2-gyilkos lett az új Galaxy Tab?
Megérkezett az iPad 2: karcsúbb, gyorsabb, okosabb

Azóta ugyan folyamatosan jönnek ugyan az újabb szállítmányok, de egyenként alig pár száz darabos tételekben. Az előállítási nehézségeket nem a rossz tervezés, hanem a Japánban bekövetkezett földrengés nyomán részlegesen leállt elektronikai gyártás okozza - írta a Világgazdaság.

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.