Nem várta senki, hogy a tavalyi karácsonyi szezon őrült eladásai számait fent lehet tartani 2012 elején, de a jelek szerint a mérsékelt előrejelzésnél is kevesebb fogyott az év első három hónapjában.
Hirdetés
 
Egyedül az Apple tudott a táblagépes piacon valamennyit átvinni a tavalyi, rekordszintű ünnepi eladások lendületéből, miközben az androidos gyártók szinte kivétel nélkül nagy visszaeséssel zárták az év első negyedévét. Az IDC előzetes adatai szerint 2012 első három hónapja alatt 17,4 millió tabletet értékesítettek, ami 1,2 millióval marad el a kutatócég korábbi előrejelzésétől.

Visszaesve nőttek  A Q1-es eredmény így még élesebb kontrasztban áll a 2011 utolsó negyedévében elért 28,2 milliós rekord szintű értékesítéssel összevetve. Ugyan ez 38,4 százalékos visszaesést jelent negyedévről negyedévre, ám ha a mostani számokat az egy évvel korábbi eladási szinttel vetjük össze, így is tekintélyes, 120 százalékos a piacbővülés.

A 17,4 millió
eladott táblagép ugyan elmarad a visszafogott várakozásoktól is, mégis éves szinten 120 százalék piacbővülést jelez.
A piackutató mérései alapján a januártól márciusig tartó időszak egyértelmű nyertes az Apple lett, mivel az iPad tavaly év végi 54,7 százalékos részesedését 68 százalékra tudta visszatornázni. Ez egyben azt is jelenti, hogy rövid távon még nem igazolódott a rivális kutatócég, a Gartner jóslata, miszerint az Apple fokozatosan zsugorodó piacrészesedéssel lesz kénytelen beérni.

Magától éretődő, hogy a cupertinói cég év eleji jó teljesítményével párhuzamosan az Android operációs rendszerre építő tabletek szinte egységesen teret vesztettek. Leginkább az Amazon filléres táblagépe, a Fire csendesedett el. Azok után, hogy tavaly néhány hét alatt teljesen átrendezte a piacot, az ünnepi láz lecsengésével jelentősen visszaeset a termék iránti kereslet. Az IDC számai szerint az előző negyedévben a semmiből kihasított majdnem 18 százalékos piaci tortája 2012 elején alig több mint 4 százalékra zsugorodott. Így a Samsung a maga mérsékelt visszaesésével simán vissza tudta venni a karácsonykor elvesztett második szállítói pozíciót.

Régi motorosok és sötét lovak  A mostani visszaesésből a kutatócég az egész évre vonatkozóan nem von le trendszerű következtetéseket. Az IDC úgy látja, a mostanában érkező új androidos eszközökkel 2012 második felében sokkal jobban teljesíthetnek a Google operációs rendszerét használó gyártók is. A tabletes szegmens kilátásait két sötét ló megjelenése teszi még bizonytalanabbá. Az egyik maga a Google, aki vélhetően hamarosan előáll egy Asusszal közösen gyártott saját tablettel.

A másik kérdőjelet az év utolsó periódusában várható Windows 8 alapú táblagépek felbukkanása jelenti. A Microsoft rendszerével érkező gépeket sokan, elsősorban a vállalati szféra képviselői várják nagy érdeklődéssel, hiszen a számos munkahelyen évtizedek óta megszokott windowsos környezet könnyebbé teheti a munkatársak "átállítását" a tabletek használatára. A Microsoft nagy belépője így az ártól és sok más összetevőtől függően akár olyan zajos sikerrel is járhat, mint amilyen az Amazon piacra lépése volt tavaly ősszel.

Nem fogja bírni az őrült tempót az iPad
Önálló boltot nyithat a Google saját tabletjének

Pillanatok alatt átrendezte a piacot a Kindle Fire
 

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.