Lehet szidni és kritizálni, és lehet rajongani is érte, egy biztos, az iPad nagy visszhanggal robbant be az (amerikai) köztudatba. Európában és hazánkban a legtöbben csak képről láthatták még az Apple tabletjét, csupán a legtehetősebbek vagy legrámenősebbek tehették meg, hogy a tengerentúlig zarándokoltak egy-egy darabért. Pár hét múlva azonban egy óceánnyival közelebb kerülnek az iPadek.
28-án ér partot az almatábla | Az Apple hivatalos bejelentése szerint a nemrég kissé módosított ütemtervhez már tartani tudták magukat, így május 28-án, pénteken kezdődik meg a forgalmazás kilenc országban. Kanada, Japán és Ausztrália mellett hat európai ország is megkapta a jogot, így Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Németország és Svédország boltjaiban szintén megtalálhatóak lesznek az iPadek. Aki pedig ezekben az országokban is biztosra menne, május 10-től leadhatja előrendelését is. Az európai boltokon kívól több mobilszolgáltató is forgalmazza majd a tableteket, az O2, az Orange és a Vodafone előrendelési listáin már megtalálható az iPad.
Természetesen ezek az országok még mindig messze vannak egy átlagos magyar vásárlónak, és nekik az sem túlzottan jó hír, hogy a júliusban tervezett újabb bővítés során szintén nem kerül az "iPad-körbe" sem Magyarország, sem más kelet-európai ország. A hazai forgalmazás kezdetéről egyelőre csak pletykaszintű információk keringenek. A legtöbben arra szavaznak, hogy csupán ősztől kaphatunk hivatalosan is itthon iPadet, mégpedig az iPhone-okat is forgalmazó T-Mobile-tól.
Az árszintet is nehéz előre belőni, hiszen az Amerikában, hivatalosan 499 dollárba, tehát körülbelül 109 ezer forintba kerülő legolcsóbb, 16 gigabájtos, 3G nélküli modellt "feketén" már lehet kapni nálunk is hatalmas felárral, 200 ezer forint körül, de az eddigi példák alapján a hivatalos forgalmazás sem jelenthet sokkal olcsóbb árakat. Már az angolok is erősen megnyomták a tollat az árazásnál, a hivatalos előrendelésnél 429 angol fontba, tehát körülbelül 140 ezer forintba kerül az említett belépő szintű modell.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?