A HP a leszerepelt TouchPad után mostanáig gyűjtögette az erejét ahhoz, hogy újra táblagéppel jelentkezzen. A Windows 8 elég indokot szolgáltatott mindehhez, és az ElitePad 900 már az első tesztelőknek is tetszik.
Hirdetés
 
Az ElitePad alumínium készülékházában az Intel legújabb Clover Trail processzorai dolgoznak, 2 gigabájt RAM és maximum 64 gigabájtos belső tárhely mellett. Gorilla Glass biztonsági borítással védett 10,1 hüvelykes kijelzője 1280x800 képpontos felbontású, a panel ráadásul kifejezetten jó fényerő- és kontrasztarányokkal rendelkezik. A 9,2 milliméter vékony tableten előlapi és hátoldali kamera, dupla mikrofon, sztereó hangszórók, microSD bővítőhely, valamint SIM kártyafoglalat található, az eszköz WiFi mellett 3G, 4G és NFC kommunikációra is képes.





Ebből látható, hogy erős alapokra épül az új HP táblagép, amely hardveres specifikációi alapján a jelenlegi élbolyba tartozik. A gyártó azonban igyekszik megbizonyosodni arról, hogy a vállalati szegmensben mindenképpen ez az eszköz számítson alapvetésnek, ezért nem állt meg ott, hogy szimplán izmos gépet tervezzen.

Egy tablet minden feladatra Mivel az Intel alapú ElitePad 900 értelemszerűen nem Windows RT-t, hanem a kiterjedtebb funkcionalitású (és a korábbi windowsokkal visszafelé kompatibilis) Windows 8-at futtatja, a HP célja, hogy az eszköz ne csak tabletként, hanem teljes értékű üzleti számítógépként is működjön. A gyártó ezért olyan opciókat kínál, amelyekkel a tabletet mindig olyan kiépítésűvé változtathatjuk, amilyen az épp aktuális munkafázishoz szükséges.





A dokkoló jelen esetben például nem csak egy billentyűzetet jelent: a HP megoldása egy multi-csatlakozós állomás, amelyhez optikai meghajtótól beviteli eszközökön át különféle USB-s kiegészítőkig mindenfélét csatlakoztathatunk, igazi asztali géppé varázsolva a tabletet. A "smart jacket" pedig egy speciális, sokfunkciós csatlakozó, amelyhez vezetékes billentyűzettől kezdve második merevlemezen át hangfalakig mindenfélét csatlakoztathatunk, ugyanarra a helyre.





A kiegészítők mellett "belsőleg" is felkészítik az üzleti felhasználásra az eszközt és a rajta futó rendszert: a HP előre telepített vállalati alkalmazásokkal, meghajtó-titkosítással turbózza fel a Windows 8-at, a tabletet pedig az amerikai katonai szabványoknak megfelelő ütésállósággal, leejtés közbeni merevlemez-védelemmel látja el.

A megközelítés tehát adott, a HP szerint a tableteket igazán egyfajta "svájcibicska" szerepben lehetne beszivárogtatni a vállalatokhoz - ez pedig az első vélemények szerint jó és kellően egyedi út lehet. Már csak egyvalami hiányzik hozzá: az ár. Az ElitePad pontos árszintje ugyanis még nem ismert, ez ugyanis csak 2013 januárjában derül ki, amikor (elsőként természetesen az Egyesült Államokban) forgalmazni kezdik az eszközt és kiegészítőit.

Törpék után óriások: jönnek a HP új egybegépei
Újra okostelefonon dolgozik a HP
Az első fecskék: Windows 8-as tablet körkép


A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.