Egy évvel a negyedik generációs szolgáltatás bevezetése után a Telekomnak Budapesten 99 százalékos az LTE-lefedettsége, országosan pedig a lakosság 27 százaléka férhet hozzá a hálózathoz. Megjelentek az első 4G/LTE-képes okostelefonok is a cég kínálatában.
Idén indította el a 4G/LTE technológián alapuló szolgáltatását a Magyar Telekom. Az év végére a kültéri lefedettség Budapesten 99 százalékos, beltéren 83 százalékos. A szolgáltatás emellett több mint 60 vidéki településen is elérhető, ami országosan lakosságra vetítve közel 27 százalékos lefedettséget jelent.

A főváros lefedésével egyidejűleg a cég elkezdi forgalmazni az első 4G/LTE-képes okostelefonokat is, vagyis a szélessávú szolgáltatás már nemcsak táblagépen vagy USB modemen keresztül használható adatforgalmazásra, hanem okostelefonon is – akár hanghívásra is. Ennek kapcsán elhangzott, hogy az LTE-képes készülékek gyártói közül az elsők között a Nokiával és a Samsunggal állapodtak meg. A szolgáltatónál már hetek óta kapható és ugyancsak LTE-képes iPhone 5 tesztelése viszont csak a következő hetekben történik meg. A készüléktípus várhatóan szoftverfrissítéssel lesz alkalmas a Telekom 4G-hálózatának a használatára.

A Voice over LTE-re még várni kell 
Ami a hangszolgáltatás generációváltását illeti, az LTE VoiP-jára, a  Voice over LTE-re még egy ideig várniuk kell az ügyfeleknek.  A szolgáltató a következő év folyamán végzi az ezzel kapcsolatos fejlesztéseket, ami nagyjából egy évet vesz igénybe, csak utána kerülhet sor a kereskedelmi bevezetésre.

A mai bejelentés kapcsán Christopher Mattheisen jövőálló technológiának és jó döntésnek nevezte az LTE-hálózat kiépítését, mondván a mobil adatforgalom világszerte rendkívül erőteljesen növekszik, egy év alatt megháromszorozódott. Magyarországon ugyan a növekedés még nem éri el ezt a tempót, de az ügyfélbázisnál gyorsabban bővül.

Az LTE-technológiára a világon jelenleg mintegy 55 millióan fizetnek elő. Elemzők szerint azonban 2018-ra 1,6 milliárd ember fogja használni az LTE-hálózatokat. Az LTE hazai bevezetésének első évében az ügyfélszám még csupán néhány ezer, de a cég vezetése hasonlóan gyors növekedésre számít, miután szélesebb kínálatban jelennek majd meg a technológiát kezelni képes készülékek. Az elnök-vezérigazgató szerint várható, hogy a jövő év során azok az ügyfelek, akik okostelefonra váltanak, már eleve LTE-képes készüléket keresnek majd.

Az LTE-szolgáltatás kapcsán jövő  januártól megújulnak az operátor mobilinternet-csomagjai is, melyeknek a tarifái a sávszélesség és a benne foglalt adatmennyiség alapján differenciálódnak. A nagyobb adatforgalmat és gyorsabb letöltést igénylő ügyfelek díjtételei magasabbak lesznek. Az új csomagok között van már olyan, amely havi 30 gigabájt adatforgalmat tesz lehetővé 60 Mbit/s letöltési sebesség mellett.

Kellenek a további frekvenciák A Magyar Telekomnál jövőre is folytatódik a hálózatfejlesztés. A jövő év végéig további vidéki településeken jelenik meg az LTE, de bővül a 42 Mbit/s sebességű HSPA+ szolgáltatás is, amely minden olyan 3G-képes bázisállomáson elérhető lesz, ahol az a rendelkezésre álló frekvenciáknak köszönhetően lehetséges. Ennek kapcsán Christopher Mattheisen a jelenleg felülvizsgálat alatt lévő mobiltender apropóján emlékeztetett rá, hogy a hazai szolgáltatóknak szükségük lesz még további frekvenciákra.

Rakétasebességgel bővül az LTE-piac
Mihez kezdenek a mobilszolgáltatók az elnyert frekvenciákkal?

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.