Kínai beszállítói Magyarországra települését is ösztönözni kívánja a Huawei Technologies, közülük az egyik a következő évben vizsgálja meg a helyi üzleti környezetet egy esetleges gyártókapacitás idetelepítésére.
A gyártókapacitásainak és szállítmányozási feladatainak egy részét Magyarországra telepítő Huawei Technologies a következő lépésben minél több beszállítóját is ide akarja csábítani – jelentette be Gavin Dai, a kínai távközlési berendezésgyártó hazai leánycégének az ügyvezető igazgatója. Hozzátette, már van is érdeklődő, az egyik kínai beszállítójának, az optikai kábelekkel foglalkozó Comlinknek a képviselői a jövő évben tervezik tüzetesebben megvizsgálni a helyi üzleti környezetet esetleges
gyártókapacitás idetelepítése céljából.

Magyar üzleti lehetőségek A Huawei, mint ismert 2005-től működik Magyarországon budapesti központtal, eddigi legnagyobb itteni üzlete a Vodafone Magyarország mobilhálózatának a korszerűsítése, de pályázna a majdani negyedik szolgáltató hálózatának a megépítésére is.

Három éve döntöttek úgy, hogy a kereskedelmi tevékenységet gyártói és logisztikai profillal is kiegészítik. Ennek nyomán Pécsre és Komáromba hozták a cég termékeivel egész Európát ellátó központot (Huawei Europe Supply Center), illetve Biatorbágyon és Üllőn szintén európai hatáskörű, logisztikai központot üzemeltetnek (Huawei Europe Logistic Center).
Az ügyvezető jelezte, hogy az ellátó központ máris teljesítette a 2013-ra előírt célokat, és a közel 30 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény a bevételeit idén várhatóan 30 százalékkal növeli. További fejlesztéseket is terveznek, ennek keretében jövőre egyebek mellett bővíteni akarják az alapanyag gyártást.

Ösztöndíjprogram Szorosabbra kívánják fűzni a kapcsolatukat a magyarországi felsőoktatással is. Ez adta a keddi esemény másik apropóját. A Huawei tavaly két felsőoktatási intézménnyel alapított 30 millió forint összdíjazású ösztöndíjprogramot annak érdekében, hogy a hallgatók megismerhessék a legújabb távközlési fejlesztéseket, technológiai trendeket. A „Huawei – A Holnap Innovatív Vezetői” elnevezésű ösztöndíjat 2011 és 2015 között évente 15 diák kaphatja meg. Közülük tízet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, ötöt pedig a Budapesti Corvinus Egyetem delegálhat a programba. Minden évben az intézmények és a vállalat képviselői közösen rangsorolják és választják ki a támogatást elnyerő hallgatókat, akik egy évre 2000 dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz. Az első 15 díjazott egy 10 napos kínai tanulmányúton is részt vehetett, és meglátogathatta a Huawei kutatóközpontjait. „A kezdeményezés révén akár a képzésből kikerülő friss magyar diplomások is bekapcsolódhatnak a vállalati fejlesztésekbe" - emelte ki Gavin Dai.

K+F tervek Finnországban A további európai tervek kapcsán az ügyvezető megemlítette, hogy a Huawei egy 70 millió eurós beruházás keretében hamarosan Finnországban nyitja meg hetedik európai kutató-fejlesztő központját. A társaság jelenleg mintegy 13 ezer főt foglalkoztat Európában. Az itt működő 37 leányvállalat így 2011-ben összesen 2,8 milliárd euró bevételre tett szert, amely a csoport globális összbevételének a 12 százalékát adja.

A készülékgyártás idetelepítéséről is tárgyal a Huawei
Minden vád alól tisztázná magát a Huawei

Újabb ’DeepSeek-pillanat’ előtt az mesterséges intelligencia?

Egy rejtélyes ingyenes LLM tartja lázban az MI-fejlesztőket. Állítólag egybillió paraméterrel dolgozik.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.