Tavaly az okostelefon-szegmens mentette meg a készülékgyártókat a válság sújtotta piac hanyatlásától, 2010-ben pedig már a növekedés záloga lehet. A csúcstelefonok mellett idén a középkategória lesz a sláger.
Hirdetés
 

Tavaly a globális mobiltelefon-piacot sem kímélte a válság, és egyedül az okostelefonok iránti, folyamatosan növekvő keresletnek volt köszönhető, hogy a piac összességében nem szűkült össze 2008-as méretéhez képest. Az utolsó három hónap eladásoai ennek ellenére már 8,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbi számokat, és ahogy a nagy készülékgyártók sorra közzéteszik idei első negyedéves eredményeiket, úgy rajzolódik ki egyre bíztatóbb kép a 2010-es piaci helyzetről. A Reuters bankok, brókercégek és piackutatók körében végzett felmérése szerint márciusig 12,7 százalékos, éves szinten pedig 10,8 százalékos növekedés várható.

A felsőház számokban | A legnagyobb telefon- (és egyben okostelefon-) gyártónak számító Nokia mennyiségileg tovább növelte részesedését az első negyedévben, ám az iPhone-nal nem igazán tudja hatékonyan szembeállítani csúcsmodelljeit. Az okostelefonok piacán az Apple már a harmadik helyen tanyázik - az év első három hónapjában 7,5 millió darab iPhone talált gazdára, ami körülbelül duplája a 2009-es mennyiségnek. Ezzel az összes kézieszközt tekintve második és harmadik legnagyobb gyártó, a Samsung és az LG sem igen tud mit kezdeni.

Bár globális részesedésüket mindketten növelték, és közösen a mobiltelefon-piac 30 százalékát birtokolják, az okostelefonok szegmensében együtt is csak 5 százalékon állnak. A Samsung és az LG is arról beszél, hogy 2010-ben felzárkóznak a riválisok mögé, ám ezt az elemzők kevéssé tartják valószínűnek. A hátrányos induló pozíció a vállalatok bevételein is meg fog látszani: az LG esetében a kibocsátásokkal való késlekedés és a gyengébb kínálat szélsőségesen befolyásolhatja az okostelefonok eladási árát, így a Reuters által megszólaltatott szakértők egyenesen nullszaldós évet várnak a vállalattól.

Célkeresztben a középkategória | Márpedig idén pont erről a hajóról nem érdemes lemaradni, hiszen ez a terület lesz az egész iparág motorja - a Gartner nem kevesebb mint 46 százalékos növekedésre számít. A comScore kutatócég az okostelefonok iránti kereslet erős növekedésén belül is azt emeli ki, hogy a fókusz egyre inkább eltolódik a felsőkategóriás készülékek felől az olcsóbb modellek felé, így mindkét kategóriában egyre fontosabb lesz az egyes modellek ügyes pozícionálása.
 

Az MI valódi embereket bérelhet lótifutinak egy új szolgáltatásban

A feladataikat emberi beavatkozás nélkül végző MI-ügynökök egyelőre tehetetlenek, ha valamihez fizikai fellépésre is szükségük lenne. Egy újabb disztópikus ötlet azonban ezen a ponton is átlendítheti őket.
 
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.