Bő nyolc hónapra volt szüksége a Microsoft mobil alkalmazásokat kínáló boltjának, hogy elérje a 25 ezres nagyságrendet. Ez ma már nem sok, de anno az Apple is hasonló tempót ért el az iPhone-nal.
Hirdetés
 
Július elején mérföldkőhöz érkezett a Windows Phone Marketplace, azaz a Microsoft mobilos alkalmazásait tartalmazó online áruház. A 25 ezres darabszám ugyan mostanában már nem számít meghökkentőnek, hiszen az évek óta működő iOS és Android operációs rendszerekre írt alkalmazások száma külön-külön is több százezresre tehető.

Elstartoltak Ha azonban az indulástól eltelt időszakot is figyelembe vesszük, akkor kifejezetten jó eredménynek mondható a Microsoft eddigi teljesítménye. Az Apple iPhone-ra írt appoknak 4 nappal kevesebb idő kellett (8 hónap és 6 nap) ugyanekkora darabszám eléréséhez, míg a Google Android rendszere ennél sokkal lassabban nőtt. Utóbbinál körülbelül 15 hónap kellett a 25 ezres szinthez.

A windowsos mobil alkalmazások növekedése az indulás óta


(forrás: windowsphoneapplist.com)

Persze a darabszám önmagában szinte semmit nem mond, hiszen néhány száz minőségi applikáció is bő választékot nyújthat, miközben több ezer értéktelen program csak arra jó, hogy a felhasználók tájékozódását zavarja.

Mangóval körítve Azonban egyvalamire nagyjából alkalmas lehet ez az adat, ez pedig a fejlesztői aktivitás lemérése, ami a rendszerrel kapcsolatos piaci várakozásokat, a benne rejlő üzleti potenciál nagyságát is jelzi. Ebből a szempontból várhatóan tovább erősödnek majd a Microsoft pozíciói a hamarosan megjelenő új Windows Phone 7-változat, a Mango megjelenésével.

Tele van almával a sok milliárd dolláros app-piac
Windows Phone 7: elindult a fejlesztőkhöz a Mango

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.