Az Apple az idei második negyedévben több mint 20 millió iPhone-t értékesített, amivel volumenében is a legnagyobb okostelefon-gyártóvá nőtte ki magát.
Az IDC piackutató adatai szerint 2011 második három hónapjában az értékesített okostelefonok száma ismét átlépte a 100 millió darabos határt, maga a piac pedig 65,4 százalékos éves növekedést produkált. Az Apple immár a legyártott készülékek száma alapján is piacvezető, bár a Samsung és a HTC ott liheg a nyomában. A BlackBerry gyártója, a Research In Motion növekvő eladásainak ellenére veszített piaci részesedéséből, míg a Nokia ezt a negyedévet is zuhanórepülésben töltötte: míg tavaly toronymagasan vezette a gyártók rangsorát, idén már az Apple és a Samsung is megelőzte.

Nagy okostelefon-körkép - 2011. nyár
Minden szinten mínuszban a Nokia

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.