Az IDC mérései szerint az Apple és a Google mobilos operációs rendszere több mint 90%-ban uralja a világot.
Nem sokat változott a helyzet 2012 utolsó negyedévére, hiszen az IDC nyilvánosságra hozott adatai szerint továbbra is az iOS és az Android uralkodik. Az okostelefon piacot tekintve az említett két rendszer található meg a 2012 Q4-ben leszállított mobilok 91,1 százalékán, ami egyébként 207,6 millió készüléket jelent. A 2011 negyedik negyedéves éves adatokhoz mérve ez 70,2 százalékos növekedés, mivel abban az időszakban 122 millió olyan mobil került a piacra, amelyen e két rendszer valamelyike futott. Ha a 2012-es év egészét nézzük, akkor az éllovasok összesített részesedése a leszállított 722,4 millió okostelefonból valamivel kevesebb a negyedéves adatoknál (87,6 százalék), és 2011 teljes éves eredményeihez (494,5 millió leszállított smartphone) hasonlítva masszív, 68,1 százalékos növekedésről számoltak be az IDC kutatói. 

Nyomasztó Android fölény  Ramon Llamas, az IDC mobilos részlegének vezető kutatója sok meglepő információval nem szolgál, amikor az adatokat elemzi. Arra mutat rá, hogy az Android ereje továbbra is abban van, hogy a létező összes formában, méretben, árkategóriában garantáltan hozzá lehet jutni egy androidos okostelefonhoz, hiszen a gyártók széles sora próbálja kielégíteni az igényeket. A szakember kiemeli a Samsung szerepét, hiszen 2012-ben az androidos készülékek 42 százalékát a dél-koreai gyártó szállította le. A Samsung után több olyan cég következik, amelyek jellemzően egy számjegyű részesedéssel bírnak, és még több olyan cég létezik, amelyek még az 1 százalékot sem érik el.


Chart: Worldwide Smartphone Market, OS Share, 2012 Q4Description: IDC's Worldwide Quarterly Mobile Phone Tracker provides smart phone and feature phone market data in 54 countries by vendor, device type, air interface, operating systems and platforms, and generation. Over 20 additional technical segmentations are provided. The data is provided four times a year and includes historical and forecast trend analysis. For more information, or to subscribe to the research, please contact Kathy Nagamine at 1-650-350-6423 or knagamine@idc.com.Further detail about this tracker can be found at:http://www.idc.com/tracker/showproductinfo.jsp?prod_id=37Tags: smartphone, iOS, Apple, Android, Samsung, Blackberry, Windows Phone, Microsoft, Symbian, iPhone, Galaxy, Nexus, Mobile, operating system, mobilityAuthor: IDCcharts powered by iCharts


Az iPhone csak időszakosan erősödik fel  Llamas szerint az iPhone 5 iránti érdeklődés billentette vissza valamennyire a mérleg nyelvét az utolsó negyedévre, hiszen ekkor indult meg az Apple legújabb mobiljának árusítása. Ezzel együtt az iPhone 4, illetve 4S modellek árának csökkentése is hozzájárult ahhoz, hogy az iOS növelje részesedését, valamint az is kiderült a számokból, hogy az Apple Maps botrány egyáltalán nem érintette negatívan az értékesítéseket. Noha egyedül az új iPhone készülékek piacra bocsátásának időszakaiban fogható vissza valamelyest az Android előretörése, az iOS terjedése évről-évre lassuló tendenciát mutat. A 2012 második és harmadik negyedévében érzékelhető visszaesés azt mutatja, hogy valóban szükség lehet a mostaniak mellé egy új iPhone készüléket behozni a piacra, ezért vannak életben a mai napig az alacsonyabb árfekvésű iPhone-ról szóló pletykák.



Az öt vezető oprendszer adatai (a kép nagyítható)


Ketten szólhatnak bele a nagyok dolgába 
A többi okostelenos rendszer szó szerint a futottak még kategóriába tartozik, de tudni kell azt is, hogy két olyan platform van, ahol reményt keltő eredmények születtek vagy növekedés várható. Az egyik a Windows Phone, amelyből a 2012 negyedik negyedévében 6 millió darab készüléket szállítottak le, ennek jelentős részét (76 százalék) a Nokia szolgáltatta. A WP8 a korábbi időszakokhoz jobban teljesített, a probléma az, hogy a rendszer életben tartásához (a felfuttatásához meg főleg) több, erős gyártóra lenne szükség, ami maximum a HTC és a Samsung lehetne, de jelenleg mindketten inkább az Androidra összpontosítanak.
 
Négy mobilból hármon Android fut, a Symbian a kihalás szélén
IDC: a BYOD kulcsa a helyes adatkezelés

IDC: eltaktikázták magukat a PC-gyártók

A BlackBerry részesedése is megállás nélkül szűkült az utóbbi negyedévek során, mivel a gyártó úgy döntött, hogy a megújult rendszerét (BB10) idén január végén mutatja be. Bár a gyártó 7,4 millió leszállított készülékszáma és a 3,2 százalékos részesedése még így is jobb, mint a Windows Phone-é. A váltás eredményei majd csak a következő negyedévi adatokban mutatkozhat meg, akkor derül majd ki, hogy az eddigi BlackBerry használók (illetve a többi platform kedvelői) számára mennyire vonzó az új operációs rendszer.

A Tinder sem fizetné a Google-adót

A rendkívül népszerű társkereső alkalmazás üzemeltetőinek is elege lett a Google nagy jutalékkal működő saját fizetési rendszeréből.
 
Könnyen érthető, de fejlett védelmi megoldások nélkül nehezen elhárítható módszert követnek a bizalmas információk ellopására utazó kiberbűnözők.
A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.