A Samsung ugyan mindent megtesz, hogy legújabb okostelefonjáról a bejelentésig ne szivárogjon ki semmi, a német Amazon azonban kirakta a Galaxy S III paramétereit.
Bár még az sem teljesen biztos, mikor mutatja be hivatalosan a nagyközönségnek legújabb csúcsmobilját, erre jó alkalomnak látszik egy május 3-i londoni rendezvény. A dél-koreai gyártó mindenesetre a debütálásig technikai részleteket egyáltalán nem kívánt nyilvánosságra hozni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne érkezne egyre több "biztos forrásból" kapott információ. Ezeknél a pletykaszintű értesüléseknél azonban sokkal mérvadóbb lehet az Amazon német oldalán megjelent terméklap.



600, 12 és 4,7  A cikk írásakor zavartalanul elérhető oldalon a Samsung Galaxy S III-ról az derül ki, hogy közel 600 eurós áron érkezhet a 4,7 hüvelykes, Super AMOLED kijelzőt és 12 megapixeles kamerát kapó okostelefon.

Ennél sokkal többet a részletesebb termékjellemzők menüpont alatt sem igen találunk. Nem meglepetés, hogy az S III rögtön Ice Cream Sandwich operációs rendszert kap, a 16-tól 32 gigabájtig terjedő tárhely pedig nyilván csak a belső háttértárra utal, amit vélhetően most is lehet majd microSD-kártyával bővíteni. A processzorról viszont egyáltalán semmi nem derül ki a leírásból - legalább valami megmaradt a Samsungnak a hivatalos bejelentésre... 



Esetleg talán lehetséges  Természetesen attól, hogy az Amazon német oldalán ezek a specifikációk megjelentek, még nem feltétlenül kell azt feltételezni, hogy minden szempontból valós adatokat látunk. Ennek ellenére a belső informátorokra alapozott pletykáknál ez sokkal hitelesebb változatnak tűnik. Sokat amúgy sem kell már aludni a hivatalos leleplezésig, és akkor minden kiderül.

Samsung Galaxy S: melyiket válasszam?
Samsung Galaxy W és Y teszt: okos kicsi droidok

Elképesztő változást hoz a félvezetőknél a memóriaárak eldurranása

A Gartner héten kiadott jelentése szerint idén közel ugyanannyit költ majd a világ memóriamodulokra, mint minden más félvezetőre összesen.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.