Idén robban a mobilfizetés: az új Androidba már beépülő NFC funkciók az új készülék chipjeit vezérlik, de NFC-képes lesz az iPhone 5 és az iPad 2 is. Már csak az a kérdés, ki mit hoz ki a lehetőségekből - a Bloomberg szerint az Apple a háttériparra is rágyúr.
Az már nem újdonság, hogy több forrás szerint iPhone 5-ben is elérhető lesz a Near Field Communication, a vezeték nélküli biztonságos fizetést és azonosítást lehetővé tevő technológia. Furcsa is lenne, ha a Google Nexus S-ben debütáló megoldás nem kerülne bele az Apple csúcstelefonjának idei változatába.

Ez azonban még csak a keret, hiszen a technológia használatához kellenek pénzintézetek, fizetési konstrukciók, kompatibilis elfogadóhelyek. A Bloomberg tudni véli, hogy az Apple ezen a pályán szeretne köröket verni az Androidra, mivel nem várna külső partnerekre, hanem saját maga oldaná meg a háttérszolgáltatást is.


Az Alma mint fizetőeszköz Az Apple egyértelműen rendelkezik azzal a divat- és piacdikátori erővel, amely képes akár évek óta létező termékekből is hisztériával övezett slágert csinálni, ezt láthattuk az iPad esetében. Így nem lehetetlen, hogy a már évek óta (elméletben) létező NFC technológia is az Apple evangelizálásával lehet igazán elfogadott. Ugyan az Android technikailag vezet a témában, mivel a Nexus S-ben már ott a chip és a támogatás, a szolgáltatásnak egyelőre semmilyen általános támogatása nincs.

Míg a piac azon töpreng, vajon a PayPal, vagy valamilyen hasonló rendszer lesz-e az NFC felhasználásának alapmodellje, esetleg nagy, nemzetközi bankhálózatokkal kellene megtámogatni a technológiát, a Bloomberg információi szerint az Apple egy csavaros, ám teljesen logikus lépésen gondolkozik: az iTunes ugyanis működő, sikeres és elismert szolgáltatás, amelyen már 100 milliónál is több felhasználó vásárol zenéket, filmeket. Ha pedig megjelenik az iPhone 5, adott lesz a hardver és a szoftver is egyetlen gyártó kezében ahhoz, hogy az NFC támogatásával összefésülje ezeket.

Pénztárca helyett használjon Google Nexus S okostelefont!
Bankfiók lesz az okostelefonokból
iPad 2: 7 és fél pletyka a titokzatos táblagépről

Nem nehéz megtéríteni azt, aki már hisz Az új technológiával egyértelműen könnyebben megbarátkoznak majd azok, akik az iTunes révén már nem idegenkednek az online fizetés fogalmától.

További előny, hogy a "hordozható online pénztárca" sok apró, de fontos előnnyel is jár: egyrészt elkerülhetjük a hagyományos bankkártyás fizetések esetébewn felmerülő pluszköltségeket, másrészt sokkal szélesebb körben is felhasználhatjuk az NFC lehetőségeit, akár adatátvitellel egybekötve a fizetést. A jövő egyik víziója, ha úgy vásárolunk meg egy újságot, hogy az iPad 2-t meglengetjük a kassza előtt, amely fogadja a tranzakciót, majd ugyanezen a csatornán keresztül át is küldi a magazin digitális változatát...

Természetesen az értesüléseket hivatalos forrásból még nem erősítették meg, de az Apple terveit ismerve minden feltétel adott egy ilyen logikus lépéshez, amelyből az almás vállalat újabb erős bevételi forráshoz juthat.

Hadat üzent az adatporszívózó MI-fejlesztőknek a Cloudflare

A cég alapból kitiltja ügyfelei oldaláról a minél több internetes információt felszippantani akaró MI-botokat. A tartalomgyártó weboldalak üzemeltetői pedig egy új szolgáltatásnak köszönhetően "belépő díjat" szedhetnek a webet pásztázó robotoktól.
 
Hirdetés

Így újult meg Magyarország leggyorsabb mobilhálózata

Közel 100 milliárd forintos beruházással, a rádiós és maghálózat teljes modernizációjával zárult le a Yettel történetének egyik legnagyobb műszaki fejlesztése.

A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.