Jóllehet a gyártó hivatalos közleményben tagad, több forrás is arról számol be, hogy a PlayBook napjai meg vannak számlálva. Az eladások alapján a pletykák állnak közelebb az üzleti realitáshoz.
Több nagy nemzetközi hírportálnál is arról számoltak be, hogy a Research In Motion (RIM) táblagépe rövid karrierje végéhez közeledik. Az eltérő forrásokon alapuló híresztelések lényege, hogy várhatóan még az idén leállnak a termék gyártásával.

Sorstársak A PlayBook kísértetiesen hasonló életutat jár be, mint kollégája, a HP szépreményű, de óriásit bukó tabletje. A nyáron megjelent TouchPad esetében nagyon hamar kiderült, hogy nemhogy letaszítani nem fogja az azonos árszinten kínált, piacvezető Apple iPad-et, de még marginális szereplővé sem tud válni. Alig egy hónap után már sorozatos árcsökkentő akciókkal próbáltak megszavadulni a százezrével raktáron álló tablettől, de ez már a vég kezdete volt. Hamarosan hivatalosan is bejelentette a gyártó, hogy felhagy a termék forgalmazásával.



Game Over?

A stációk a RIM-nél is szinte teljesen ugyanezek eddig. Igaz, a PlayBook már mindenképpen tovább élt, mint HP-s társa, hiszen tavasszal dobták piacra. Innentől kezdve azonban már csak hasonlóságok vannak: az indulást finoman szólva sem kísérte osztatlan siker, majd kisvártatva érkeztek a kiábrándító eladási adatok.

Végjáték Azóta túlvagyunk a termék drasztikus árcsökkentésén is, hiszen a Best Buy áruházlánc a 499 dolláros alapmodellt már 299-ért kínálja. Sokak szerint ez a héten érkezett Kindle Fire elleni fellépésnek tudható be, de mi inkább hajlunk arra, hogy ez már a kivezetési stratégia egyik állomása. Azaz újabb iPad-rivális mérettetett meg, és találtatott (nagyon) gyengének.

Kik közé érkezik az Amazon Kindle Fire?
A PlayBookot még a windowsos tabletek is lenyomják
A legújabb PlayBook frissítés is hiányos

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.