Öt év múlva már legalább ezermilliárd dollárnyi termék és szolgáltatás cserél gazdát mobilkészülékkel végrehajtott fizetési tranzakció révén – jelzi előre egyik legfrissebb elemzésében az IDC. Eme hatalmas összegen belül azonban a jövőt képviselő érintés nélküli technológia részesedése még alig pár százalékot ér el – áll a jelentésben.
Az ezermilliárd dolláros küszöböt 2017-ben lépheti át a mobil fizetés a világon. Ennek zömét azonban még a mobilkereskedelem hagyományos formái adják majd, ami magában foglalja a mobilkészülékekre vásárolt médiatartalmakat, illetve a mobilinterneten keresztül lebonyolított e-kereskedelmi tranzakciókat.

Öt év múlva
is csak a mobil pénzforgalom
2,5 százalékát fogja kitenni az NFC-alapú tranzakció.
Az új technológiát képviselő NFC-alapú fizetéssel kapcsolatban az IDC-jelentés ugyan gyors növekedést jelez előre az egyre szélesebb „mobiltárcaképes” készülékkínálatnak és az eladási pontok gyarapodásának tulajdoníthatóan, de megjegyzi, hogy ez is még mindig csak a töredéke, alig 2,5 százaléka lesz a globális mobilfizetési piacnak. Hosszabb távon azonban mindenképpen fel fog nőni a hagyományos formához, a második legjelentősebb fizetési kategóriát képviselve.
Nem így a harmadik, a személyek, vagy a pont-pont közötti (P2P) tranzakciókat képviselő technológia, amely jó ideig még távoli lehetőség marad a tömegek számára.

Ez utóbbi megoldás már elérhető a PayPal fizetési rendszeren belül, lényege, hogy létrehozhatók mobilos pénzátutalások oly módon is, hogy egymáshoz érintjük a megfelelő mobilfizetési alkalmazással rendelkező okostelefonokat. A P2P technológia gyorsabb terjedését ugyanakkor még gátolja, hogy nincsenek egységes szabványok a határokon átnyúló mobilos pénzátutalásokra.

Még sok a kérdőjel
A piackutató megjegyzi továbbá, hogy a mobilos fizetésekre vonatkozó előrejelzésben még sok a bizonytalansági tényező. A piac fejlődése nagyban függ attól, hogy az üzletben érdekeltek, a pénzintézetek, a mobilszolgáltatók és a kereskedők képesek lesznek-e megegyezni a szabványok kérdésében. Ha mindegyik szereplő csak a saját útját akarja járni, a növekedés elmaradhat az jelentésben szereplő mértéktől, ha sikerül közös platformon építkezni akkor jelentősen meg is haladhatja azt.

A téma a pénzintézeteken kívül erőteljesen foglalkoztatja már a hazai mobilszolgáltatókat is, de máshol Európában is alig egy éve nagy lelkesedéssel fogtak neki NFC-s projektjeik megvalósításának. A Fierce Wireless Europe elemzése szerint a lendület azóta megtörni látszik, az egyik ismert társulás, a hollandiai Sixpack szövetség időközben meg is szűnt. Ezt részben azzal magyarázza a Gartner, hogy a szolgáltatás egyik alapját adó NFC-képes telefonok penetrációja még mindig túl alacsony. Előrejelzések szerint az idén 93 millió NFC-képes készülék találhat gazdára a világon, jövőre ennek a duplája várható. Még távolabbi kilátások szerint 2016-ra érheti el az 50 százalékot az ilyen képességekkel felszerelt készülékek aránya az okostelefonok piacán.

A Gartner előrejelzése szerint az idén Nyugat-Európában az NFC-felhasználók száma 22,8 millió lesz, a mobilfizetések tranzakciós értéke pedig az NFC-t és az egyéb lehetőségeket is belevéve együttesen legfeljebb 15,7 milliárd eurót érhet el.

Hazai kilátások
Magyarországon jövőre tervezik a mobiloperátorok az NFC-alapú szolgáltatások kereskedelmi célú beindítását, már zajlanak az ezzel kapcsolatos tesztüzemek. Eleinte korlátozott számú ügyfélnek teszi majd lehetővé a három mobilszolgáltató, illetve a projektekbe bekapcsolódó bankok és a hűségkártyákat üzemeltető társaság(ok), hogy a telefonokra letöltsék a mobilos bankkártyát. Ezzel az érintett ügyfelek a leolvasó terminálokon, vagy a bárhol a világon meglévő hasonló PayPass terminálokon tudnak majd fizetni.

Itthon is megindult a tapogatózás az NFC kihasználására
Az NFC egy ideig még nem lesz tényező a mobil fizetésben

MIT: egészen hihetetlen arányban fuccsolnak be az MI-projektek

Egy friss kutatás szerint nem magával a technológiával van probléma, hanem a túlzott elvárásokkal és a hibás integrációs megközelítésekkel, ami azonban az elképesztő összegű befektetések megtérülését is kérdésessé teszi.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.